Öttusa ob: Kovács Sarolta győzött a nők versenyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.21. 20:50
Kovács Sarolta nyerte a nők versenyét az öttusázók budapesti országos bajnokságán. Csapatban a KSI SE győzött.

Az ob-n a verseny rendhagyó módon a lovaglással kezdődött – amely máskor a harmadik szám szokott lenni –, utána következett a vívás és a 200 méteres úszás, végül pedig a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futás.

Kovács, a 2016-os év egyéni világbajnoka hibátlan lovaglással kezdett, majd a pástokon húsz győzelmet aratott és 11 vereséget szenvedett, az úszásban pedig 2:07.52 perccel a leggyorsabb volt, ezzel a kombinált szám előtt az élen állt. A Volán Fehérvár öttusázójának sikerült a pozícióját megőriznie, elsőként ért a célba, így 2015 és 2017 után harmadszor lett egyéniben bajnok.

„Az első versenyem, a Los Angeles-i világkupa nem sikerült jól, ezért is örülök, hogy most nagyon jól úsztam és futottam, de amúgy minden számmal elégedett vagyok. Két hét múlva, a kecskeméti világkupán szeretnék hasonlóan jól szerepelni, mint tavaly, amikor dobogós voltam”
- mondta a verseny után a címét megvédő Kovács.

Az ezüstérem az idei világkupa-sorozatot nagyszerűen kezdő – Kairóban második, Los Angelesben harmadik helyezett – Alekszejev Tamarának jutott. Az Alba Öttusa SE versenyzője remekül vívott, 24 győzelmet aratott és csupán hét asszóban maradt alul, ezzel a legeredményesebb volt, és mivel előzőleg a lovaspályán csak hat pontot veszített, két szám után az élen állt. Az úszásban azonban csak a 21. időt érte el, ezzel összesítésben két helyet visszacsúszott, de végül a kombinált számban egyet javított.

Harmadikként a BHSE ausztrálja, a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok Chloe Esposito végzett.
A 32 fős mezőnyben volt négy kínai induló is. Közülük hárman az élen végeztek a csapatok összesítésében, de az ő eredményük a bajnoki sorrendbe nem számított bele.

ÖTTUSA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Nők

1. Kovács Sarolta (Volán Fehérvár) 1347 pont
2. Alekszejev Tamara (Alba Öttusa SE) 1328
3. Chloe Esposito (BHSE) 1316

Csapat
1. KSI SE (Földházi Zsófia, Sarcia Borbála,Gulyás Michelle) 3758 pont
2. Volán Fehérvár (Kovács, Koleszár Zsófia, Kalincsák Eszter) 3754
3. Alba Öttusa SE (Alekszejev, Turbucz Anna, Ormándi Rebeka) 3747

Vasárnap a férfiak versenyét rendezik.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

Egyéb egyéni
2025.08.14. 19:10

Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

Egyéb egyéni
2025.08.11. 11:26

Eszes Noémi: Egyedülálló, ami a magyar öttusában történik

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:03

Öttusa: a kenyérdagasztással is megküzdött, de öt hete teljes erőbedobással edz a vb-címvédő Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.08.08. 12:11

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
2025.08.03. 14:17

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45
Ezek is érdekelhetik