Darts: Székely Pál világbajnokkal mérkőzhetett a Dutch Openen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.04. 23:02
null
Scott Mitchell és Székely „Penge” Pál (Fotó: Barta Zsolt)
A hétvégén rendezték meg Hollandiában, azon belül is Assenben az idei Dutch Opent, amelyen a darts második számú világszervezete, a BDO legjobbjai mellett magyarok is elindultak. A legtovább Székely Pál jutott: a honi bajnok túlélte az első napot, aztán világbajnok állította meg.

 

Nem kevesebb mint 3250 induló kezdte el csak a férfiak egyéni versenyében a Dutch Opent, és ebből a hatalmas tömegből verekedte magát egyre tovább és tovább a magyar bajnok az első napon, szombaton hat mérkőzést lejátszva. És mind a hatot megnyerve egészen a legjobb 64 közé jutott az egyenes kieséses rendszerű gigatornán, ezeken a meccseken csupa hollandot megverve, és mindössze három leget elvesztve (a 18 megnyert ellenében).

Vasárnap aztán már négy nyert legig játszottak a legjobb 32 közé kerülésért, s egy igazi nagyágyú várt a Penge művésznevű magyarra: Scott Mitchell, a BDO 2015-ös világbajnoka! És bár az első két legben a megilletődöttség még kicsit bénította a kezét, utána nagyon szépen dobott a Budapest Police SE versenyzője: az addig leget sem vesztő ellenfele ezúttal kettőt is elbukott, vagyis csak 4:2-re tudta legyőzni a világbajnok a magyar bajnokot.

Aki ezért hét világranglistaponttal gazdagodott, Mitchell pedig tovább menetelt, csak a negyeddöntőben állította meg a holland Richard Veenstra. Őt pedig aztán az elődöntőben a BDO regnáló világbajnoka, az angol Glen Durrant, de ő sem tudta megnyerni a viadalt, mert az idei BDO-vb-döntő visszavágójának is beillő újabb Durrant–McGeeney csatát ezúttal a Gladiátor művésznéven is ismert Mark McGeeney nyerte meg. Ilyen rangos versenyen állt helyt Székely!

De nem ő volt az egyetlen magyar induló: a szolnoki Polgár Péter 513., Nagy Tibor 2049. lett egyéniben, párosban pedig a 129. helyen végeztek 1558 indulóból. A kerekesszékesek küzdelmeiben Miklós József 17. lett 30 induló közül.

Legfrissebb hírek

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
2025.05.29. 23:28

Humphries versenyt fut Littlerrel a PDC mesterhármasáért

Egyéb egyéni
2025.05.28. 09:47

Michael van Gerwen válik, váratlanul lemondta a szereplést a holland bajnokságban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:52

Aspinall nagyon simán verte Van Gerwent a rájátszásért a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2025.05.22. 22:43

Darts: visszavonul a legendás Phil Taylor

Egyéb egyéni
2025.05.21. 09:26

Darts: Jehirszki György és Lakatos Gergely képviseli Magyarországot a PDC idei csapat-vb-jén

Egyéb egyéni
2025.05.17. 23:01

Price kilencnyilast dobott, de Aspinall nyert Aberdeenben

Egyéb egyéni
2025.05.16. 00:10

Darts: Más ország is pályázott a World Mastersre, de mi úgy akartuk, hogy ismét Magyarországon legyen – Robert Waterman

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:18
Ezek is érdekelhetik