Asztalitenisz: csütörtöktől ismét Molnár János-emlékverseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.31. 11:30
Huszonharmadik alkalommal rendezi meg a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya egykori játékosa, az 1995-ben versenyre utazás közben, 13 évesen tragikus baleset következtében elhunyt Molnár János emlékére kiírt nemzetközi utánpótlástornáját.

A szervezők tájékoztatása alapján a zuglóiak Szőnyi úti csarnokában csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő, összesen öt korosztály számára kiírt viadalra 19 ország 233 versenyzője nevezett. A legnagyobb létszámú külföldi küldöttség a szlovákoké, a szerbeké, a németeké és az íreké lesz, míg a japánok az emlékverseny története során először lesznek az indulók között. Különlegességnek számít, hogy Libanon is képviselteti magát. A viadalon létszámkorlátozás nélkül vehet részt a teljes magyar fiúutánpótlás.

A hagyományos, gyertyagyújtásos Mementót szombat este rendezik, a versenyterem elsötétül majd, s a résztvevők Molnár Jánosra emlékeznek. A verseny – mint ahogyan korábban valamennyi alkalommal – közadakozásából valósul meg.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
2025.09.09. 18:11

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Tiszakécskén folytatódott a BVSC vesszőfutása

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:58

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54
Ezek is érdekelhetik