Evezés: két világbajnok a szövetség elnöki posztjáért

Vágólapra másolva!
2017.12.15. 08:41
Két világbajnok mérkőzhet meg egymással az elnöki posztért a Magyar Evezősszövetség (MESZ) hétfőn sorra kerülő rendkívüli, elnökválasztó közgyűlésén.

A MESZ pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az általános alelnök, Cseh Ottó visszalépett az elnöki jelöléstől, így a jelölőbizottság listáján egyedül Varga Tamás neve szerepel. A szervezet 39 éves szakmai alelnöke világbajnoki (2005) és Európa-bajnoki aranyérmes (2007), olimpiai ötödik (2004) helyezett.

Vác alpolgármestere, a 36 éves Pető Tibor, kétszeres világbajnok (2001, 2002), olimpiai ötödik helyezett (2000) evezős ugyanakkor bejelentette: egy ilyen megtisztelő és fajsúlyos tisztségnél fontosnak tartja, hogy a klubok több jelölt közül választhassanak, ezért ő is el akar indulni a hétfői választáson. Ennek érdekében a rendkívüli közgyűlésen kéri majd a tagok támogatását, első lépésben ahhoz, hogy felkerüljön a jelöltlistára.

A MESZ korábbi elnöke, Bényi Szabolcs 2014 novemberétől irányította a szervezetet, és egy hónappal ezelőtt megsokasodott feladataira hivatkozva mondott le posztjáról.

Legfrissebb hírek

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Két szövetségi kapitányt választottak meg az evezősöknél

Egyéb egyéni
2025.02.13. 13:25

Versenyzői ranglistát vezetnek be a hazai evezésben

Egyéb egyéni
2025.02.07. 13:13

Simon Béla: Azt kívánom a jövő evezőseinek, hogy szárnyaljanak túl minket

Kajak-kenu
2025.02.07. 10:14

Megszakította rekordkísérletét a Havasi, Szabó óceánátevezős páros

Egyéb egyéni
2025.01.28. 18:17

Szabó Bence Bécsben, Furkó Kálmán pedig a hazai evezésben vállalt munkát visszavonulása után

Egyéb egyéni
2025.01.24. 14:25

Az evezős Galambos Péter a nemzetközi porondtól elköszönt, de a sporttól nem

Egyéb egyéni
2025.01.20. 09:46
Ezek is érdekelhetik