Kick-box vb: Mórádi és Jároszkievicz is döntős Budapesten

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 17:43
null
A nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt favorithoz méltón nem hagyott esélyt ellenfelének (Fotó: Török Attila)
Nem okozott csalódást a budapesti világbajnokság két arca: csütörtöki elődöntős sikere révén Mórádi Zsolt és Jároszkievicz Krisztián is aranyéremért küzdhet majd a szombati fináléban!

Ahogy közelítünk a BOK-csarnokban zajló kick-box világbajnokság vége felé, úgy szűkül össze a tér, és fogynak egyre a küzdőterületek: csütörtökön az eddigi hat helyett már csak három tatamin (és három ringben) küzdöttek a felek, a döntőkre ez még tovább fog redukálódni, a fő attrakción, a szombat esti gálán pedig már csak egy-egy tatami és ring áll majd a csarnok közepén – remélhetőleg magyar résztvevőkkel!

Csütörtökön már az első elődöntőkre is sor került, sőt, a veteránok között egyenesen világbajnokokat avattak: magyar részről Szuknai Zsuzsanna duplázott, mellette világbajnok lett még Debreczeni Dezső és Kovács Betty is.

A délelőtt – egészen pontosan már inkább a kora délután – egyik legjobban várt meccse magyar szempontból Mórádi Zsolt elődöntője volt a pointfightingosok 84 kg-os súlycsoportjában. A címvédő, nyolcszoros világbajnok magyar klasszis végül favorithoz méltón nem hagyott esélyt ellenfelének, Marcel Ritternek: bár némi meglepetésre a német szerezte az első pontot rögtön a kezdést követő első másodpercekben, ez egyben az utolsó értékelhető akciója is volt, Mórádi ezután végig fölényesen dominált az összecsapáson, végül idő előtt be is fejezte azt technikai K. O.-val, így a várakozásoknak megfelelően ott van a döntőben, és hazai közönség előtt védheti meg a címét (ezzel együtt szinte biztos, hogy szombaton az övé lesz az egyik kiemelt meccs, azaz az egyik finálé az esti gála során).

A világbajnokság másik arca, a szintén világbajnok Jároszkievicz Krisztián sem okozott csalódást a kategória nehézsúlyúi között: a +94 kilogrammosok elődöntőjében Mórádihoz hasonló fölénnyel diadalmaskodott ellenfele, a mexikói Javier Azcarraga ellen, így esetében is az aranyéremért szurkolhat majd a magyar közönség szombaton!

Legfrissebb hírek

Világjátékok: Veres Roland és Busa Andrea is aranyérmes kick-boxban

Egyéb egyéni
2025.08.14. 12:46

Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.13. 16:33

Befejezi pályafutását a világbajnok magyar kick-boxos

Egyéb egyéni
2025.08.05. 12:56

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Nyolc magyar arany született a sporttörténelmi budapesti kick-box világkupán

Egyéb egyéni
2025.06.15. 21:27

Kick-box: két nap után 27 aranyéremnél tartanak a magyarok a budapesti világkupán

Egyéb egyéni
2025.06.14. 21:55

Magyar csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa

Egyéb egyéni
2025.06.13. 20:34

Több mint 3000 kick-boxos küzd meg egymással a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2025.06.10. 14:28
Ezek is érdekelhetik