MOB: Baji az Európai Olimpiai Bizottság sportolói bizottságában

Vágólapra másolva!
2017.10.20. 16:11
A gátfutó Baji Balázst az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) sportolói bizottságába választották.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának pénteki beszámolója szerint az EOC közgyűlésén és sportolói fórumán a legmagasabb szavazatszámmal választották a bizottságba a világbajnoki bronzérmes, universiade-győztes, olimpikon atlétát.

Az eseményen Európa 39 nemzeti olimpiai bizottságának delegációja vesz részt. A sportolói bizottságba 18-an jelentkeztek. A mandátum négy évre szól. Korábban a londoni aranyérmes úszó, Gyurta Dániel volt a bizottság tagja.

„Örülök, hogy sok tagállam támogatását élveztem és 29 szavazatot kaptam, ez nagy megtiszteltetés” – nyilatkozott a MOB-nak Baji. Hozzátette, a bizottság elnökének is szerették volna megválasztani, ám mivel aktív sportoló, s mellette állatorvosként is praktizál, nem szeretett volna nagyobb feladatot elvállalni. Az alelnöki pozíciót azonban örömmel tölti majd be.

„Izgalmas négy év következik, szeretnék megfelelni az elvárásoknak. A sportágamat, Magyarországot és egész Európát képviselem, sportvezetőként új világ nyílik meg előttem” – hangsúlyozta.

Legfrissebb hírek

EYOF: a megnyitóval hivatalosan is megkezdődtek a szkopjei játékok

Utánpótlássport
2025.07.20. 23:16

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
2025.07.12. 10:11

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05
Ezek is érdekelhetik