Evezős-vb: Galambos Péter a legjobb 12 között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.27. 19:06
A könnyűsúlyú egypárban éremesélyesként versenyző Galambos Péter második lett szerdai negyeddöntős futamában, ezzel bejutott a legjobb 12 közé a floridai Sarasota-Bradentonban zajló evezős-világbajnokságon.

A 31 éves váci sportoló – aki korábban nyert már két-két ezüst- (2012, 2016) és bronzérmet (2010, 2013) a vb-ken – végig uralta a versenyt, 500, 1000 és 1500 méternél is ő haladt az élen, s bár új-zélandi riválisa a végén lehajrázta, továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben. A futamból az első három került a csütörtöki középdöntőbe: a nemzetközi szövetség eredményközlője szerint Galamboson és Matthew Dunhamen kívül még a mexikói Alexis López Garcíának sikerült ez.

A magyar evezős idei formája rendkívül biztató: a világkupa-sorozat mindhárom 2017-es versenyén az első három között zárt – Belgrádban nyert, Poznanban második, Luzernben pedig harmadik volt –, a csehországi Racicében rendezett Európa-bajnokságon pedig ezüstérmet akasztottak a nyakába.

Galambos középdöntőjét csütörtökön rendezik, s ekkor száll vízre a fináléba kerülésért a Fiala Balázs, Tamás Bence, Csiszár Péter és Krpesics Péter alkotta könnyűsúlyú kvartett is, amely két számban indul a vb-n. A csapat négypárban előcsatározásokra kényszerül, míg négyesben már döntős, mert itt mindössze hat hajó nevezett.

A Juhász Adrián, Simon Béla duó – a kormányos Kolláth Vandával kiegészülve – már kedden bejutott a kormányos kettesek pénteki fináléjába, s az is eldőlt, hogy a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesben érdekelt Szigeti Roland és Forrai Dávid pénteken a B-döntőben evezhet majd.

A magyar érdekeltségű finálékat pénteken, illetve vasárnap rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik