Birkózó-vb: Korpási és a két Lőrincz már a nyolc között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.21. 13:44
A kötöttfogású Korpási Bálint (71 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) újabb magabiztos győzelmet aratott, majd megnyerte második mérkőzését Lőrincz Tamás (75 kg) is, így mindhárman bejutottak a legjobb nyolc közé a párizsi birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.

A májusban egyaránt Európa-bajnokságot nyerő két magyar gyors technikai tusokkal kezdte meg a napot, s a folytatásban is legyőzhető ellenfél várt rájuk. gyors technikai tusokkal kezdte meg a napot, s a folytatásban is legyőzhető ellenfél várt rájuk.

Kettejük közül elsőként Lőrincz Viktort szólították szőnyegre az ukrán Olekszandr Siszman ellen, mégis az egy perccel később kezdő Korpási Bálint végzett előbb.

A BVSC sportolója ugyanis pillanatok alatt felülkerekedett a szlovák Leos Drmolán, aki többnyire a szőnyegen fekve vagy a levegőben repülve töltötte azt a másfél percet, amíg az összecsapás zajlott. A világ- és Európa-bajnoki címvédő magyar „első körben” levitte és pörgette, majd kevéssel később mögé került és nagy ívben eldobta ellenfelét, s 10:0-s technikai tussal diadalmaskodott.

A tavalyi olimpián a bronzmeccsét emlékezetes körülmények között elveszítő Lőrincz Viktor kicsit jobban megszenvedett Siszman ellen, ám az ukránnak egy pillanatig sem adott esélyt. Az első három percben egy intéssel és mögé kerüléssel 3:0-s előnyt harcolt ki, a meccs második felében pedig egy újabb intés után 4:0-ra alakult az állás, ami a végeredmény is lett.

A korábban 66 kilóban versenyző, háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, vb-bronzérmes Lőrincz Tamás a könnyed, mindössze kétperces első meccse után a folytatásban Kajratbek Tugolbajevvel találkozott. A kirgiz birkózó keményen küzdött, nem igazán engedett akciót magán, de alapvetően csak a védekezéssel volt elfoglalva.

Már a mérkőzés első felében is a ceglédi klasszis akarata érvényesült, aki egyértelműen irányította az ütközetet, és intésekkel 2:0-s előnyhöz jutott, majd a szünet után nagyon okos birkózással tartotta meg a vezetést, s került ezzel a negyeddöntőbe. Az elődöntőért az a dél-koreai Kim Hjeon Vu vár rá, akitől a 2012-es londoni olimpia 66 kilós fináléjában kikapott.

Mint beszámoltunk róla, a szintén hétfőn szőnyegre lépő Kiss Balázs (98 kg) elveszítette első mérkőzését.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik