Vívó-vb: izgalmas véghajrá után négy között a férfi párbajtőrcsapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.25. 14:13
Három tizedmásodperccel a mérkőzés vége előtt adta Rédli András a győztes tust az észtek elleni negyeddöntőben, férfi párbajtőrcsapatunk a 26:25-os diadalnak köszönhetően négy között van a lipcsei vívó-világbajnokságon. 

A várakozásoknak megfelelően szoros mérkőzést vívott egymással a negyeddöntőben a magyar és az észt férfi párbajtőrcsapat. A felek az ötödik körig felváltva vezettek, Bányai azonban ekkor 6:3-ra legyőzte az egyéniben ezüstérmes– egyébként kétszeres világbajnok– Novosjolovot, ezzel pedig két tus előnyre tett szert. Rédli tartotta az eredményt, azaz passzívra vívott Priinits ellen, hogy aztán ismét a csapatban junior világ- és Európa-bajnok társ vegye a kezébe a párbajtőrt és Salmmal szemben újabb találattal növelje az előnyt.

Siklósi ugyancsak idő előtt jött le a pástról Priinits ellen, de a lényeg, hogy Rédli befejezőemberként 21:19-es magyar vezetésnél lépett fel rá. Vele szemben Novosjolov állt, aki az egyéni versenyben elütötte a döntőbe jutástól és tulajdonképpen kettejük csatájából most is győztesen jött ki. A vb-bronzérmes magyar most nem ment előre, mint tette azt néhány napja az elődöntőben, inkább türelmesen várt a lehetőségre, hogy megszúrhassa ellenfelét. Ezt egészen jó csinálta, hiszen 24:21-re is vezetett, csakhogy ekkor még sok idő volt hátra.

Novosjolov vissza is jött egyre, majd 5.5 másodperccel a vége előtt egyenlített. Ekkor már azt gondolhattuk, ez a mérkőzés aranytussal dől el, de Rédli a nagyobb izgalmakat elkerülendő három tizedmásodperccel az óra lepörgése előtt bevitte a 26:25-ös győzelmet és azzal együtt elődöntőt érő tust.

A döntőbe jutásért Svájccal vív a Rédli András, Bányai Zsombor, Siklósi Gergely, Somfai Péter alkotta együttes a kiírás szerint 14:15-től.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, LIPCSE
FÉRFI PÁRBAJTŐRCSAPAT, 38 INDULÓ
A 16 közé jutásért:

Magyarország–Marokkó: 45:28 (Bányai +14, Rédli 3, Siklós 0)
Nyolcaddöntő:
Magyarország–Hongkong 36-28 (Siklósi +7, Rédli +4, Bányai -3)
Negyeddöntő:
Magyarország
–Észtország 26:25 ( Bányai +4, Rédli +2, Siklósi -4)
Elődöntő:
Magyarország–Svájc

Legfrissebb hírek

Muhari Eszter: Másként néznek rám a többiek

Egyéb egyéni
2025.04.04. 18:03

Vívás: aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat a marrákesi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.30. 22:02

Muhari Eszter aranyérmes a marrákesi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:39

Siklósi Gergely nyerte a marrákesi világkupa-viadalt

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:37

Vívás: Muhari Eszter egyetemi bajnok lett az Egyesült Államokban

Egyéb egyéni
2025.03.25. 15:41

Vívás: Siklósi Gergely ötödik lett a budapesti párbajtőr GP-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 18:17

Vívás: egy magyar sem jutott főtáblára a selejtezőből a budapesti párbajtőr GP-n

Egyéb egyéni
2025.03.15. 19:50

Budapesti pástokon a párizsi (arany)érmesek is!

Egyéb egyéni
2025.03.13. 14:34
Ezek is érdekelhetik