Vívó-vb: újabb érmekért utazik Eb-bronzérmesünk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.20. 10:29
A szombaton zárult Európa-bajnokságon a kardcsapattal bronzérmes Szatmári András nem teljesen elégedett Eb-szereplésével, a júliusi világbajnokságon egyéniben és csapatban is érmet akar szerezni.

A világranglistán tizedik sportoló az M1-nek arról beszélt, hogy az egyéni versenye nem sikerült jól Tbilisziben, hiszen már a 16 között kikapott, de a csapat harmadik helyével sem maradéktalanul elégedett, mert szerinte jobb eredményt is elérhettek volna. Hozzátette ugyanakkor, hogy természetesen örülni kell a bronzéremnek.

Egyéniben őt, a nyolc között Decsi Tamást, a fináléban Szilágyi Áront is a német Max Hartung verte meg, méghozzá simán, és amint Szatmári elmondta, kétszeres olimpiai bajnok csapattársához hasonlóan ő is úgy érezte, hogy a német mindig tudta, mit akar csinálni ellene. A kardozó viszont egyértelmű pozitívumként élte meg, hogy a csapatversenyben fordult a kocka, és sikerült Hartungnak visszavágni, a helyosztón ugyanis őt, és az egész német válogatottat „nagyon megverték”, ami mindenkit jó érzéssel töltött el.

A július 19. és 26. között sorra kerülő lipcsei világbajnokságon Szatmári javítani szeretné mostani hibáit, és megjegyezte, hogy egyéniben és csapatban is a dobogót célozza meg. Mint mondta, az egyéni szereplés csak rajta múlik, ha jól vív, odaérhet a dobogóra, míg a Gémesi Csanáddal, Decsivel és Szilágyival felálló válogatottjuktól döntős szereplést vár, de legrosszabb esetben is bronzérmet.

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely ezüstérmes lett férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
14 órája

Vívó-vb: nyolcaddöntős a magyar férfi kard- és női tőrcsapat is

Egyéb egyéni
15 órája

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
16 órája

A női párbajtőrcsapat 11. lett a vívó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.26. 17:58

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:31

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:51

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:28

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59
Ezek is érdekelhetik