Golf: a győztes ütés parádés, no de az ünneplés?! – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 13:45
A korábbi világelső Jordan Spieth parádés ütéssel nyerte meg a profi golfozók Cromwellben rendezett, 6.8 millió dollár (1.9 milliárd forint) összdíjazású versenyét – és aztán az ütéshez méltó ünneplést csapott a játékát segítő caddie-jével.

AZ ÜTÉS… AZ ÜTÉS…


 

…ÉS AZ ÜNNEPLÉS, LASSÍTVA



Az amerikai játékos a négynapos viadalt 268 ütéssel zárta az élen honfitársával, Daniel Bergerrel együtt, így a szétütés döntött közöttük. A ráadás nem tartott sokáig, mivel az első extra pályán Spieth a lyuktól 20 méterre fekvő homokbunkerból egy ütéssel célba juttatta a labdát, amivel birdie-t – az alapütésszámnál eggyel jobb eredményt – ért el a szakaszon.

A világranglistán jelenleg harmadik Spieth az első helyért 1.224 millió dollárt (339 millió forint) kapott. Ezzel idei második, összességében pedig tizedik győzelmét aratta a legrangosabb sorozatban, a US PGA-ben, s Tiger Woods után a második olyan golfozó lett, akinek ez még 24 éves kora előtt sikerült.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
TRAVELERS CHAMPIONSHIP, CROMWELL

1. Jordan Spieth (amerikai) 268 ütés (63, 69, 66, 70) – rájátszás után
2. Daniel Berger (amerikai) 268 (68, 67, 66, 67)
3. Charley Hoffman (amerikai) 270 (69, 67, 68, 66) és
Danny Lee (új-zélandi) 270 (68, 67, 68, 67)

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik