Evezés: magyar indulók a világ egyik leghíresebb versenyén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 09:52
Simon Béla és Juhász Adrián is indul az évente sorra kerülő Henley Royal Regattán, a világ egyik leghíresebb evezős versenyén, amelynek idei kiírása vasárnapig zajlik.

A magyar szövetség Facebook-oldalán olvasható beszámoló szerint az angliai kisvárosba minden évben több ezer versenyző látogat el. A viadalt 1838 óta évente megrendezik, és ezzel a világ egyik legrégebbi evezős versenye. A HRR ugyanakkor sok szempontból eltér a nemzetközi regattáktól, a pálya hossza például 2112 méter és kieséses rendszerben zajlanak a küzdelmek. Egyszerre csak két egység halad a pályán, a második befejezi a versenyzést, a nyertes pedig továbbjut, és a következő napon újra versenyezhet, egészen a döntőig. A Henleyre minden évben nagy számú hajóegység érkezik, az idei 577 egységből 144 a külföldi nevező.

Korábban Csepregi Gábor és Gyimes Krisztina is döntőt evezhetett a regattán, idén pedig Simon Béla és Juhász Adrián nevezhetett a kormányos nélküli kettesek között – a Henleyn a kategóriájuk neve a Silver Goblets & Nickalls' Challenge Cup.

A magyarok pénteken kezdik meg a versenyzést – a viadal már szerdán elkezdődött -, első ellenfelük az amerikai Yale Egyetem duója lesz.

Legfrissebb hírek

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik