Kihívás Napja: jövő szerdáig lehet még nevezni

Vágólapra másolva!
2017.05.12. 15:34
Jövő szerdáig jelentkezhetnek a települések a Kihívás Napjára, Magyarország legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, amelyet idén május 31-én rendeznek meg.

A Magyar Szabadidősport-szövetség (MSSZ) pénteki közleménye szerint a Nemzetközi Szabadidősport-szövetség (TAFISA) által koordinált eseményen idén Székesfehérvár és Budapest IV. kerülete – azaz Újpest – képviseli Magyarországot.

Az eredetileg „Challenge Day” néven ismertté vált játékban ebben az évben Magyarországgal együtt a világ legalább ötven országának városai, falvai vesznek majd részt. Hazánk már 26. alkalommal rendezi meg a Kihívás Napját. A szövetség tájékoztatása szerint a korábbi esztendőkben összesen 1596 magyarországi település vett részt az eseményen, és nyolcmillió ember játszott, sportolt a Kihívás Napján.

A Magyar Atlétikai Szövetség munkatársai példát szeretnének mutatni. A MASZ ugyanis jelentkezett a Kihívás (hó)Napjára, így az alkalmazottak lelkesen gyűjtik a sporttal eltöltött perceket. Az MSZSZ idén május 31-én rendezi meg a Kihívás Napját, ám a munkahelyek képviselői és a médiacsapatok gyakorlatilag egész májusban sportolnak. Ezzel hívják fel a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. A települések és iskolák 2017. május 17-ig jelentkezhetnek a Kihívás Napjára az esemény hivatalos honlapján

Gyulai Márton, az atlétikai szövetség főtitkára elmondta, nagyon lelkesek a kollégák, és még az is megfordult a fejükben, hogy két csapatot is indítanak. „Végül úgy oldottuk meg, hogy vannak tartalékok, akik abban az esetben kapcsolódnak be a versenybe, ha valaki kiesik. A mozgásformák közül természetesen a futás a legnépszerűbb, de a munkatársak nagyon leleményesek, ha sportról van szó. Mindenki igyekszik hozzátenni a csapat sikeréhez” – mondta a főtitkár.

Jelentkezni a kihivasnapja.hu oldalon lehet.

 

Legfrissebb hírek

Kép: sportos munkahelyek, élen a szombathelyiek

Egyéb egyéni
2018.06.04. 13:01

Kihívás Napja: Gyurta Dániel is kivette a részét a mozgásból

Egyéb egyéni
2018.05.31. 11:16

Szabadidősport: az NSO a legsportosabb szerkesztőség!

Egyéb egyéni
2017.06.14. 17:09

Kihívás Napja: több mint 920 ezren sportoltak szerdán

Egyéb egyéni
2017.06.01. 13:15

Kihívás Napja 2017: május 22-ig lehet még nevezni

Egyéb egyéni
2017.05.18. 11:41

Szabadidő: továbbra is az NSO a legsportosabb szerkesztőség!

Egyéb egyéni
2016.06.04. 18:55

Kihívás Napja: április 28-ig még lehet nevezni!

Egyéb egyéni
2016.04.11. 19:30

Kihívás Napja: kitolták a nevezési határidőt

Egyéb egyéni
2013.04.26. 13:03
Ezek is érdekelhetik