Darts PL: Taylor a négy között, íme, az elődöntő párosítása!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.11. 22:49
null
Taylornak Wrightot kell legyőznie jövő csütörtökön. (Fotó: Twitter/PDC)
A darts Premier League csoportkörének utolsó, aberdeeni állomásán már csak egy hely kérdése maradt nyitott a legjobb négy közé jutásért. Michael van Gerwen, Peter Wright és Gary Anderson már korábban biztosította pozícióját az elődöntőben, mellettük még Phil Taylor és Dave Chisnallnak maradt esélye. De inkább Taylornak, aki két pontos előnnyel állt a negyedik helyen Chisnall előtt.

 

A 16-szoros világbajnok Taylor csak úgy eshetett ki, ha veszít, miközben Chisnall nyer. Ám önmagában ez sem lehetett elég, mert a kiírás szerint pontazonosság esetén a legkülönbség dönt, és ez Taylornak tízzel jobb volt a játéknap előtt. Tehát Taylornak nagyon ki kellett kapnia Adrian Lewistól, míg Chisnallnak nagyon meg kellett vernie James Wade-et.

Wade nagyon gyorsan rövidre zárta a kérdést, hiszen a nap első meccsén hat leg után 4:2-re vezetett, így Chisnall a matematikai esélyét is elveszítette a továbbjutásra. Ugyanakkor ezt a meccset végül 6:6-ra mentette.

Taylor egy fordulatos, és felettébb oldott hangulatú találkozón 7:5-re verte Lewist.





Amikor Peter Wright legyőzte 7:1-re Raymond van Barneveldet, a skót a tabella élére ugrott. Hogy ott is marad-e, a Michael van Gerwen–Gary Anderson rangadótól függött.

Anderson hazai pályán óriási fogadtatásban részesült…





…ám a meccsen Van Gerwen legyőzte riválisát.

Ez pedig azzal járt, hogy Van Gerwen megnyerte a csoportkört, és a jövő csütörtöki elődöntőben ismét Andersonnal játszik. Így a másik ágon Wright és Taylor meccsel egymással.

Az elődöntőt és a döntőt is május 18-án rendezik a londoni O2 Arénában.

DARTS PREMIER LEAGUE
15. ÁLLOMÁS, ABERDEEN

Dave Chisnall (angol)–James Wade (angol) 6:6
Phil Taylor (angol)–Adrian Lewis (angol) 7:5
Peter Wright (skót)–Raymond van Barneveld (holland) 7:1
Michael van Gerwen (holland)–Gary Anderson (skót) 7:4
A csoportkör végeredménye: 1. Michael van Gerwen 24 pont, 2. Peter Wright 23, 3. Phil Taylor 19, 4. Gary Anderson 18, 5. Dave Chisnall 16, 6. Raymond van Barneveld 14, 7. James Wade 13 (legkülönbség –13), 8. Adrian Lewis 13 (–14), 9. Jelle Klaasen (holland) 3 (–16), 10. Kim Huybrechts (belga) 3 (–23)
Az elődöntő párosítása
Van Gerwen–Anderson
Wright–Taylor


 

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik