Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj: március 20-ig lehet jelentkezni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.09. 16:02
Március 20-ig lehet jelentkezni az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportállamtitkársága által meghirdetett Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj idei második félévére.

A 2016–2017-es tanévre vonatkozó pályázat havi anyagi támogatásként segíti a sportolókat, hogy már aktív versenyzői éveik alatt felsőfokú végzettséget szerezhessenek.

Az ösztöndíjat a kormány alapította azzal a céllal, hogy a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló olyan diákokat támogasson, akik tanulmányaik ideje alatt esélyesek arra, hogy versenyszámukban olimpiai, paralimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki érmet szerezzenek.

A programba a sportállamtitkárság tájékoztatása szerint olyan 35 évnél fiatalabb versenyzők jelentkezhetnek, akik kiemelkedő nemzetközi sporteredményeket értek el vagy teljesítményük alapján erre esélyesek, felsőoktatási intézmény hallgatói vagy az intézménybe már felvételt nyertek, valamint vállalják, hogy felsőfokú végzettséget, szakképzettséget szereznek.

Az ösztöndíj összegének alapja a mindenkori nemzeti felsőoktatási ösztöndíj, amelyet az elért versenyeredmények, illetve az ösztöndíj-kategóriák szerint differenciálnak. Az ösztöndíjra javasolt hallgatókat ennek megfelelően három – olimpiai, világ- és Európa-bajnoki helyezéseken alapuló – kategóriába sorolják. A 2016–2017-es tanév második félévében a havi támogatások összege 120 ezer és 240 ezer forint között van.

A 2016–2017-es tanév első félévében 207 jelentkezőből minden eddiginél többen, 135-en nyerték el az ösztöndíjat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik