Birkózás: két ötödik hely a szombathelyi U23-as Eb rajtján

Vágólapra másolva!
2017.03.28. 19:11
Kedden Szombathelyen elkezdődött a harmadik U23-as birkózó Európa-bajnokság, amelynek ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott Nenad Lalovics, a nemzetközi (UWW) és Németh Szilárd, a magyar szövetség (MBSZ) elnöke, valamint Ceno Cenov, a UWW Europe, a kontinentális szekció első embere.

Négy szabadfogású súlycsoport volt érdekelt volt érdekelt a rajton, köztük négy honfitársunk. Lukács Botond (74 kg, Csepel) egy vereség, Sepeczán János (65, Orosháza) egy győzelem és két vereség után esett ki. Román Tamás (57, Kecskeméti TE) ugyan kikapott a junior világ- és Európa-bajnok, olimpikon török Szulejman Atlitól, de így is érdekelt lehetett a bronzmérkőzésen, ahol szintén veszített a moldovai Ivan Zamfirovval szemben.

Hasonlóan járt Juhász Balázs (97, Kőbánya SC), akit kategóriája junior vb-győztes favoritja, az orosz Georgij Gogajev múlt felül, majd vitt be a bronzmérkőzésig, ahol a német Gennadij Cudinovic állta útját.

A mieink így két ötödik hellyel rajtoltak a kontinensviadalon, szerdán pedig újabb négy szabadfogású magyar következik: Kardos Róbert (61 kg, Dunaferr) és Tóth Bendegúz (86, ESMTK) spanyol, Vida Csaba (70, Csepel) macedón, Nagy Mihály (125, Sziget SC) pedig lengyel riválissal kezd majd.

Legfrissebb hírek

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik