Asztalitenisz ob: Madarász triplázott, a férfiaknál Szudi nyert

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.05. 20:33
null
Szudi Ádám először nyert ob-t (Fotó: MTI, Kovács Tamás)
A szombaton vegyes párosban aranyérmes Madarász Dóra vasárnap egyesben és Pergel Szandrával női párosban is verhetetlennek bizonyult az asztaliteniszezők országos bajnokságán, az Érd Arénában. A férfiaknál egyesben Szudi Ádám, párosban pedig az Ecseki Nándor, Majoros Bence duó diadalmaskodott.


A Bajnokok Ligája-elődöntős Szekszárd játékosa, az utóbbi hetekben remek formában lévő Madarász egyesben a 16-os főtábla első körében a budaörsi Nagyváradi Mercédeszt verte meg 4:2-re, majd a nyolc között a kanizsai Madacki Minellát 4:0-ra. Az elődöntőben a hamarosan 48. születésnapját ünneplő Braun Éva állt az asztal túloldalán, s ellene is csupán egy szettet vesztett a 2014-ben bajnok Madarász, a fináléban pedig következett a 2013-as győztes Ambrus Krisztina.

A döntő rendkívül egyoldalú küzdelmet hozott, Ambrus a szettnyerés közelébe sem került, így a betegsége miatt hiányzó Póta Georgina távollétében favorittá előlépő 23 éves Madarász könnyedén gyűjtötte be a győzelmet.

Párosban Pergellel, akivel tavaly bronzérmesek voltak a budapesti Európa-bajnokságon, papírforma diadalt arattak, a döntőben a Pergelhez hasonlóan budaörsi Nagyváradi Mercédeszt és Peterman-Varga Tímeát verték meg magabiztosan.

A férfiaknál a pályafutása első ob-sikerét arató, 20 éves Szudi Ádám az első körben Katus Krisztiánt verte meg 4:1-re, majd a 16 között Both Olivért 4:0-ra. A negyeddöntőben a címvédő Lakatos Tamás várt rá, de ezúttal ő sem jelentett akadályt a számára (4:2), majd a négy között Szita Mártont verte meg óriási csatában, 4:3-ra.

A fináléban a Svédországban légióskodó Kosiba Dániel várt a Borussia Dortmund játékosára, s bár az első szett a riválisé lett, a folytatásban már ő irányított, s végül a tavalyi elvesztett döntő után ezúttal övé lett a győzelem.

Párosban Majoros Bence megvédte címét, bár tavaly Szitával nyert, most pedig Ecseki Nándorral.
Egyesben 100–100 ezer, párosban fejenként 40 ezer forintot kaptak a bajnokok.

ASZTALITENISZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, ÉRD
DÖNTŐK
FÉRFI EGYES

Szudi Ádám (Borussia Dortmund)–Kosiba Dániel (Eslövs) 4:1 (-10, 9, 3, 9, 10)

FÉRFI PÁROS
Majoros Bence, Ecseki Nándor (Borussia Dortmund, Ober-Erlenbach)–Molnár Krisztián, Kovács Sebestyén (BVSC-Zugló) 3:2 (5, -9, -12, 6, 6)

NŐI EGYES
Madarász Dóra (Szekszárd AC)–Ambrus Krisztina (Budapesti Erdért SE) 4:0 (5, 5, 3, 5)

NŐI PÁROS
Madarász, Pergel Szandra (Szekszárd, Budaörs)–Nagyváradi Mercédesz, Peterman-Varga Tímea (Budaörs) 3:0 (12, 5, 2)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
VEGYES PÁROS, DÖNTŐ

Kosiba, Madarász–Ecseki Nándor, Bálint Bernadett (Ober-Erlenbach, Kolbermoor) 3:1 (8, 7, -10, 8)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik