Vendée Globe: Úgy éreztem, soha nem lesz vége – Fa Nándor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 14:52
Fa Nándor szerint a fegyelmezett versenyzésnek és a jó időjárási taktikának köszönhető, hogy 100 napon belül, és a várakozásait messze felülmúló nyolcadik helyen ért célba a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen.

A magyar hajós szerdai sajtótájékoztatóján felidézte a felkészülését a rajtig, hangsúlyozva, hogy odáig mindent edzésként fogott fel, még a Barcelona World Race földkerülő viadalt is, amelyen az új-zélandi Conrad Colman volt a társa – utóbbi még nem futott be a Vendée Globe-on. Felidézte, hogy azért vágott neki ismét a versenynek, mert 1996-ban benne maradt „egy nem teljesült vágy”. Akkor tankhajóval ütközött, valamint elektronikai és tőkesúlyproblémái miatt fel kellett adnia a küzdelmet.

Elmondta, tisztában volt vele, hogy a 29 fős mezőnyből a hajók fele gyorsabb, mint a magyar tervezésű és építésű Spirit of Hungary, de azzal is számolt, hogy ezek egy része nem bírja majd az óceáni igénybevételt.

„Sok történet szól arról, hogy egy hajó ufóval, vagy valami ismeretlen tárggyal ütközött. A jelek azonban arra utalnak, hogy ezek a hajók egyszerűen nem bírták az óceáni hullámzást” – fogalmazott.

Az út megpróbáltatásairól elmondta, hogy a Horn-fok felé öt hétig folyamatosan zúdult a víz a hajójára, „nem lehetett úgy kimenni a fedélzetre, hogy egy hullám ne vágja nyakon az embert”.

Bár már két hete befutott, elárulta, hogy még mindig zsibbadt az összes lábujja, tapasztalatai szerint fél év kell, mire újra teljesen érzi majd a lábát.

Az utolsó éjszaka havas esőben, 50 csomós szélben, sötétben hajózott a cél felé, s úgy érezte, a versenynek soha nem lesz vége.

„Elképesztően elfáradtam” – tette hozzá.

Fa Nándor kiemelte a meteotaktika fontosságát, hogy nem vállalt kockázatot. A Falkland-szigetek közelében például „keresztbe ment a pályán”, ezért 800 mérföldes előnye 400-ra csökkent a mögötte
haladókkal szemben, akik a rövidebb utat választották. De tudta, hogy ők hamarosan egy szélhiányos területre érkeznek, míg ő a ciklon elvonultával jó széllel hajózhat. Ez be is jött, így hamarosan újra növelte előnyét, s nyolcadik helyét már nem veszélyeztette senki.

„A komputer határozza meg, mikor milyen vitorlát kell használni. Az ember általában a komfortzónáján kívül tevékenykedik, így az érzékei becsapják” – nyilatkozott.

A novemberben indult versenyen Fa Nándor 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt vitorlázta körbe a bolygót, s lett ezzel nyolcadik a 29 fős mezőnyben, melyben előtte csak a második brit Alex Thomson volt nem francia.

A győzelmet Armel Le Cléac'h rekordidővel szerezte meg: az új csúcs 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperc.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik