Sportlövő ob: pisztolyban Antal Balázs és Major Veronika a bajnok

Vágólapra másolva!
2017.02.11. 19:07
A férfiaknál Antal Balázs, míg a nőknél Major Veronika győzött a sportlövők 10 méteres országos bajnokságán, Százhalombattán, amely egyben az utolsó válogatóverseny volt a márciusi légfegyveres Európa-bajnokságra.

A férfiaknál az alapversenyben kifejezetten gyenge eredmények születtek, a későbbi győztes Antal például 558 körrel lett nyolcadik, és csúszott be éppen a fináléba. A 60 lövés a riói olimpikon Tátrai Miklósnak sikerült a legjobban, ám az ő 571 körös teljesítménye sem nevezhető erősnek.

A fináléban Antal Balázs már kifejezetten jól lőtt, és 235,7 körrel diadalmaskodott, megelőzve Tátrait (234 kör) és Kalmár Tamást (214 kör).

A nőknél a csütörtöki junior versenyhez hasonlóan a felnőtteknél is a futócéllövészetből átnyergelt Major Veronika volt az alapverseny legjobbja 383 körrel, három körrel megelőzve a szám 2015-ös Eb-bronzérmesét, a riói olimpián légpisztolyban 17. Tobai-Sike Renátát, és hattal a junior bajnok, riói olimpikon Egri Viktóriát.

A korosztályos versennyel ellentétben ezúttal Major a döntőben is a legjobb volt, 237,6 körös eredményével biztosan, közel két körrel győzte le Tobai-Sikét. A bronzérmet az alapban negyedik Babicz Sára szerezte meg.

A válogatási elvek szerint a három válogatóból mindenkinek a két-két legjobb alaperedményét veszik figyelembe, és az ez alapján kialakult sorrend dönt az utazók kilétéről.

Az ob-n a puskások számait vasárnap rendezik meg, Győrik Csaba szövetségi kapitány pedig a jövő héten tesz javaslatot az Eb-csapatra, melyről szerdán tárgyal majd a magyar szövetség elnöksége.

SPORTLÖVŐ OB
FÉRFI LÉGPISZTOLY EGYÉNI

1. Antal Balázs (UTE) 235.7 kör
2. Tátrai Miklós (BHSE) 234
3. Kalmár Tamás (UTE) 214

FÉRFI LÉGPISZTOLY CSAPAT
1. UTE „B” (Kalmár, Szűcs Gergely, Papanitz Zoltán) 1679 kör

NŐI LÉGPISZTOLY EGYÉNI
1. Major Veronika (Keszthelyi LK) 237.6 kör
2. Tobai-Sike Renáta (BHSE) 235.8
3. Babicz Sára (UTE) 214.7

NŐI LÉGPISZTOLY CSAPAT
1. KSI SE (Egri Viktória, Nemes Adrienn, Forrási Boglárka) 1112 kör

Legfrissebb hírek

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
3 órája

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
16 órája

Mindig a maximumra törekedett a 70 éves Varga Károly

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:30

Sportlövő ob: Péni, Nagybányai-Nagy és Major nyert az olimpiai számokban

Egyéb egyéni
2025.09.27. 19:14

Sportlövő ob: Nagy Ákos Károly egyéniben és csapatban is győzött

Egyéb egyéni
2025.09.26. 15:52

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.09.13. 10:27

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.09.10. 19:40

Magyar bronzérem a kínai sportlövő vk első napján

Egyéb egyéni
2025.09.09. 08:46
Ezek is érdekelhetik