Európa Top 16: Pótának ezúttal sem jött össze az elődöntő

Vágólapra másolva!
2017.02.04. 14:57
Póta Georgina kikapott a szombati negyeddöntőben, így a folytatásban az 5–8. helyért játszhat az asztaliteniszezők Európa Top 16-bajnokságán, a franciaországi Antibes-ban.

A világranglistán 30., 32 éves magyar játékos pénteken megnyerte a csoportját, így szombati első meccsén egy csoportmásodikkal, a német Sabine Winterrel (38.) nézett szembe. Az összecsapás – akárcsak Póta eddigi mindhárom mérkőzése – szoros küzdelmet hozott, de a hétjátszmás meccs végén a 24 éves, párosban kétszeres Európa-bajnok vetélytárs örülhetett.

A tornán négy négyfős csoportot alakítottak ki mindkét nemnél, az első és második helyezettek jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba. A csoportkörben három, a negyeddöntőtől pedig már négy nyert játszmáig tartanak a mérkőzések. A bajnokság vasárnap zárul.

Póta a tavalyi Top 16-bajnokságon – éppen Winter mögött – a hetedik lett, 2014-ben és 2015-ben pedig hatodikként zárt, az elődöntőbe eddig még egyszer sem sikerült bekerülnie.

A következő ellenfele – az 5–8. helyért – páros társa, a svéd Matilda Ekholm lesz 16 órától.

A férfi és a női győztes is 5000 euróval gazdagodik, az összdíjazás 50 ezer euró. A dobogósok kvalifikálják magukat a 2017-es világkupára.

ASZTALITENISZ EURÓPA TOP 16
Nők, negyeddöntő:

Sabine Winter (német)–Póta Georgina 4:3 (9, –8, 2, –6, 5, –7, 8)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik