Darts PL: döntetlen a csúcsrangadón, Barney 1–4-ről nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.02. 22:50
null
Van Gerwen és Anderson döntetlent játszott Newcastle-ban
Michael van Gerwennek magabiztos kezdése után a pontszerzésért is meg kellett küzdenie Gary Andrersonnal a PDC darts Premier League első fordulójában Newcastle-ban. Phil Talyor simán győzött, Raymoind van Barneveld 1–4-ről múlta felül Adrian Lewist 7–5-re.

Immár hagyománynak tekinthető, hogy a Premier League első estéjén a világbajnoki döntő párosítása is a programban szerepel. Az egy hónapja Londonban magabiztos győzelmet arató Michael van Gerwen ezúttal is ellenállhatatlanul játszott, bull kiszállóval szerzett vezetést Gary Andersonnal szemben, majd 3–1-re elhúzott.

Van Gerwen 4–2-re is vezetett, akkor azonban Anderson zsinórban három leget megnyert (130-as kiszállóval lett 5–4), és dobhatott a 6–4-ért. Nem sikerült kiszállnia, Van Gerwen egyenlített, de a hollandnak kellett kapaszkodnia a 6–6-ért. Sikerült pontot szereznie, s bár a jó kezdés után csalódott lehet, 5–6-ot követően az iksz is jó.

Anderson 103.19-es, Van Gerwen 107.94-es háromnyilas átlagot dobott.

Az est első mérkőzésén a Premier League-be egy év kihagyás után visszatérő Kim Huybrechts1–3-ról egyenlített James Wade ellen, de 5–5 után mindkét hátralévő leget az angol nyerte meg, és az övé lett a szezon első sikere.

Drámai folytatás következett, Raymond van Barneveld 1–4-ről verte meg úgy Adrian Lewist, hogy a holland 6–5-ös vezetésénél az angol három nyilat is elhibázott, amellyel legalább a döntetlent megszerezhette volna.

Az idény végén visszavonuló Phil Taylor a meccset egy 11 nyilas játékkal kezdő Dave Chisnal-lal találkozott, é a többiekhez képest simán, 7–3-ra legyőzte sárga pólós ellenfelét. Taylor gyorsan 4–1-es vezetést szerzett, és utána nem engedte Chisnallnak, hogy felzárkózzon.

Az est utolsó mérkőzésén 4:4-nél Jelle Klaasen nagy lehetőséget szalasztott el, hogy újra megszerezze a vezetést – helyette Peter Wright szállt ki egy dupla tízessel, és a következő két leget is megnyerve behúzta a győzelmet.

PDC DARTS PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

James Wade (angol)–Kim Huybrechts (belga) 7–5
Raymond van Barneveld (holland)–Adrian Lewis (angol) 7–5
Phil Taylor (angol)–Dave Chisnall (angol) 7–3
Gary Anderson (skót)–Michael van Gerwen (holland) 6–6
Peter Wright (skót)–Jelle Klaasen (holland) 7–4

KÖVETKEZIK
Második forduló (február 9.)
Motorpoint Arena, Nottingham
Adrian Lewis–Dave Chisnall
James Wade–Phil Taylor
Jelle Klaasen–Gary Anderson
Peter Wright–Michael van Gerwen
Kim Huybrechts–Raymond van Barneveld

 

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik