Birkózás: papírformasikerek születtek az első Honvéd-kupán

Vágólapra másolva!
2017.02.11. 22:06
Hagyományteremtő céllal rendezték meg szombaton az I. Honvéd-kupa birkózóversenyt Budapesten, amely kötött- és szabadfogásban is az első rangos hazai verseny volt az idén.

A Budapesti Honvéd tavaly, hosszú idő után újraindított birkózó szakosztálya által szervezett viadalon – mely válogató is volt egyben – a magyar élvonalból mindenki szőnyegre lépett, aki egészséges volt.

Kötöttfogásban a Lőrincz testvérek, a friss világbajnok Korpási Bálint (71 kg) és a decemberben vb-bronzot nyert Szabó László (80 kg) is szőnyegre lépett, és valamennyien aranyéremmel zártak.

A legnagyobb csatára közülük a Rióban ötödik Lőrincz Viktor (85 kg) kényszerült, mivel óriási küzdelem végén, 1–1-es eredménnyel, később szerzett ponttal győzte le az U23-as Európa-bajnok Szilvássy Eriket. Testvére, a londoni ezüstérmes, háromszoros Eb-győztes Tamás viszont magabiztos sikerekkel lett első új súlyában, a 75 kilogrammban.

Szabadfogásban a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, riói olimpikon Veréb István meglepetésre kikapott a 86 kilogrammos súlycsoport fináléjában Nagy Mihálytól. A másik riói magyar, Ligeti Dániel (125 kg) viszont könnyedén nyerte meg mindkét szombati mérkőzését.

A versenyt Simicskó István honvédelmi miniszter nyitotta meg.

Legfrissebb hírek

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33

Kiss Balázs aranyérmes lett a birkózók veterán-világbajnokságán Tatabányán

Birkózás
2025.10.10. 20:53
Ezek is érdekelhetik