Téli sportágválasztó: új helyszín és 30 sportág szombaton

Vágólapra másolva!
2017.01.25. 16:29
Új helyszínen, a káposztásmegyeri Jégpalotában rendezik meg szombaton a III. Téli Sportágválasztó – Mozogj télen is! rendezvényt, amelyen közel 30 havas-jeges sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők.

A bemutatott és kipróbálható sportágak között a jégkorong, az alpesi sí és gyorskorcsolya mellett szerepel többek között a bob, a jég-korfball, a fakutya, a szánkó, a curling, a kutyaszánhajtás, a kutyafogathajtás és a kutyás terepkerékpározás is.

„Nagy izgalommal várom az eseményt, mert bár egy évvel ezelőtti kinevezésem óta sok rendezvényen vettem részt, ez lesz az első téli” – mondta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó szóvivője. Kitért rá, hogy nem titkolt céljuk a téli sportágak utánpótlásbázisának növelése. A szombati esemény fővédnöke Szabó Tünde sportért felelős államtitkár lesz.

„Rangot vívott ki magának az esemény az évek során, nem véletlen, hogy a MOB kiemelt támogatóként áll mellette” – hangsúlyozta Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója. Kiemelte, hogy az olimpiai bizottság a szakmai segítség mellett anyagilag is hozzájárul az eseményhez, így lehet ingyenes a rendezvény.

„A díjtalan belépés a MOB számára fontos, mert cél, hogy minél több gyerek megismerkedjen a sporttal, a játékos formától kezdve az élete részévé váljon a mozgás.”

Fábián László arról is beszélt: a szombati esemény aktualitását az adja, hogy alig egy év múlva kezdődik a téli olimpia Pjongcsangban. Hangsúlyozta, a Téli Sportágválasztó a 2024-es budapesti ötkarikás pályázat szempontjából is fontos, mert közelebb hozza a családokhoz a sportot. Elmondta, hogy a MOB az eseményre a téli olimpiával kapcsolatos kvízkérdésekkel készül, így az érdeklődők lexikális tudásukat is próbára tehetik a Jégpalotában.

„A sportágválasztók legnagyobb ereje, hogy a gyerekek találkozhatnak a kedvenceikkel” – fogalmazott Szuper Levente, 98-szoros válogatott jégkorongozó.

A 10 órakor kezdődő szombati rendezvényen részt vesz Liu Shaolin Sándor világbajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, valamint a nyári sportok képviselői is, köztük Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok és Kárász Anna világbajnok kajakozó.

A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik