A láng fényénél – Thury Gábor jegyzete

A Magyar Sportújságírók Szövetsége a Nemzeti Színházban az esemény rangjához illő gálaműsor keretében hirdette ki az 59. Az év sportolója-választás első helyezettjeit (a dobogósok sorrendjét ma hozzák nyilvánosságra).

Az első három helyezettek neve már korábban napvilágot látott, némi vitára adhatott okot, hogy a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta edzője, Somogyi Béla a szavazatok alapján nem került a legjobb három közé.

S noha a sportújságíró-társadalom összességében véve nem lőtt mellé, Kozák Danuta úgy érezheti, hogy ő ennek a „versenynek” a nagy vesztese. Háromszoros olimpiai bajnokunk a szintén triplázó úszó, Hosszú Katinka mögé szorult.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem máshol, mint az Egyesült Államokban adhat okot hasonló fejvakarásra, hogy két négyszeres riói győztest, a tornász Simone Bilest – mondjuk, az almát – vagy az úszó Katie Ledeckyt – mondjuk, a körtét – összehasonlítva döntsék el, melyikük az első.

Katinka tisztán egyéni számokban végzett az élen, Danuta két elsőségét csapathajóban szerezte, ugyanakkor valamennyi számban győzött, amelyben elindult, míg Hosszú nem. Sőt, ha azt nézem, ki vállalt többet szűkebb közösségében, közösségéért, akkor Kozák többet tett társaiért, mint Hosszú – Gyárfás Tamás elmozdítását leszámítva.

Hogy a női kajak négyes mégsem tudott az élen végezni – szerencsére nem Rióban, hanem a legjobb csapat kategóriájában –, annak futballválogatottunk az „oka”. Fel lehet például úgy tenni a kérdést, hogyan lehet összevetni egy olimpiai aranyat egy Eb-nyolcaddöntős szerepléssel, de ne tegyük! Illetve, ha tesszük, gyorsan vegyük hozzá, hogy a sport nem tiszta matematika – ahogyan egy szavazás sem.

Hiszen tudjuk jól, labdarúgó-válogatottunkat elsősorban azért szeretjük, mert harmincesztendőnyi átoknak vetett véget. Fogadjuk el, egy szavazásban ez „benne van”, Danuta is nyilván úgy fogja fel, inkább itt veszítsen, mint a vízen.

Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a gála a 2024-es olimpiai kandidálás jegyében zajlott! Azt van hivatva demonstrálni, hogy Budapest és a magyar sporttársadalom mennyire áhítja az ötkarikás játékok megrendezését, ugyanis a szeptemberi limai szavazás előtt már nem lesz így együtt a magyar sport színe-java, mint csütörtökön a Nemzeti Színházban volt. E januári napot leszámítva addig már nem jut a tegnapihoz hasonló módon kifejezésre egy közösség akarata.

Ez pedig mindennél fontosabb.