Torna: Magyar Zoltán maradt a honi szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.14. 19:32
Magyar Zoltán maradt a Magyar Tornaszövetség (MTSZ) elnöke. A szerdai tisztújító közgyűlésen az egyetlen jelöltként indult kétszeres olimpiai bajnokot egyhangúlag, nyílt szavazással választották meg újabb négy évre.

„Nagyon örülök a megválasztásomnak, egy nappal a hatvanharmadik születésnapom után ez igazán szép ajándék. Már 2011 óta az a célom, hogy újjáépítsem a magyar tornát, azt a sok támogatást és szeretetet is szeretném visszaadni, amit egykor versenyzőként kaptam” – nyilatkozta a Nemzet Sportolója, aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként is tevékenykedik.

Magyar Zoltán hozzátette, az állami támogatásnak köszönhetően az elmúlt időszakban le tudták tenni az alapokat, így például visszaszereztek sok szivacsgödrös termet, felújították a nagy klubok csarnokait, világszínvonalú szereket vettek, továbbképzéseket tartottak, edzői státuszokat és béreket adtak, életpályaprogramot biztosítanak a tornászok számára, illetve régi edzőket hoztak vissza a sportágba.

„A következő négy év feladatát három dologgal tudnám jellemezni: nagyobb lesz a szigor, vagyis teljes rendet szeretnénk, a szorgalom és a munka visszahozását és a motiváció növekedését. Mind a hét szakágra nagy hangsúlyt fektetünk, annak pedig külön örülök, hogy a régi elnökséggel és a régi főtitkárral dolgozhatunk tovább, hiszen ez egy jól összeszokott csapat” – fogalmazott Magyar Zoltán.

Az elnökséget továbbra is Bán Teodóra, Borbély Attila, Mosóczi László, Papp Dénes, Sörös Ferenc és Szabóné Pákozdi Éva alkotja, a főtitkári posztot változatlanul Altorjai Sándor tölti be.

 

Legfrissebb hírek

Exkluzív: „Mélyen megérint, hogy az édesanyám újra megismer és a nevemen szólít” – Ónodi Henrietta lánya a Nemzeti Sportnak

Torna
4 órája

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
2025.03.25. 11:21

Tomcsányi Benedek ötödik lett talajon Antalyában a torna-vk-n

Torna
2025.03.22. 21:45

Gyász: elhunyt a hatszoros olimpiai bajnok tornász

Egyéb egyéni
2025.03.18. 07:28

Bakui torna-vk: Csuszovityina győzött ugrásban, Mayer Gréta negyedik

Torna
2025.03.09. 13:29

Mayer Gréta gerendán is finalista a torna-vk-n

Torna
2025.03.07. 15:59

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28
Ezek is érdekelhetik