Gyász: 10 tornász és 2 edző életét oltotta ki a buszbaleset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.07. 09:11
null
Az ütközés borzalmas pusztítást végzett (Fotó: YugraPRO)
Gyászol a nemzetközi tornavilág: az oroszországi Hanti-Manszijszk közelében balesetet szenvedett egy versenyről hazafelé tartó, sportakrobatákat szállító busz. A balesetben 10 tornász és 2 edző veszítette életét.

A JugraPRO hírügynökség beszámolója szerint a 7 és 16 év közötti sportakrobatákat szállító busz Hanti-Manszijszktól 30 kilométerre szenvedett balesetet, egy kamion szállítmánya csapódott a járműnek, és megpördítette azt. Az irányíthatatlanná váló buszba ezt követően belerohant a havas úton egy másik kamion. A 12 halálos áldozatot követelő balesetnek sérültjei is vannak: 23 utast szállítottak kórházba, a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint 18 gyermek állapota súlyos, kettőé kritikus. Hat felnőtt állapota szintén válságos.

A baleset körülményeit vizsgálják, a buszvezetőt és a fuvarozó vállalat képviselőjét őrizetbe vették. Az utóbbi cég vezetője ellen több ember halálát okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emelnek vádat.

A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) olasz elnöke, Bruno Grandi „sokkolónak és végtelenül szomorúnak” nevezte az esetet részvétnyilvánító üzenetében.

Legfrissebb hírek

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

Torna: újabb magyar érmek a Balkán-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.11.07. 15:03

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

Gyász: elhunyt Jenei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.05. 10:51

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41
Ezek is érdekelhetik