Sportegészségügy: világszínvonalú sportkórház alakulhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.09. 13:46
Az október 27-i kormányrendelettel lehetőség nyílt egy világszínvonalú sportegészségügyi intézet kialakítására – nyilatkozta szerdán az M4Sport Sportreggeli című műsorában Berkes István miniszteri biztos.

„Az én feladatom, hogy az intézmény átköltözését segítsem, eközben ki kell dolgozni a sportegészségügy hosszú távú stratégiáját, a modern Sportkórház szervezeti kereteit és működési feltételeit, s mindezeknek meg kell határozni a forrásigényét” – mondta az ortopéd sportorvos, egyetemi tanár, a Sportkórház volt főigazgatója, aki július elsejétől látja el az Országos Sportegészségügyi Intézet elhelyezésével összefüggő feladatok összehangolásáért felelős miniszteri biztosi feladatokat.

Az októberi rendelet alapján a Sportkórház 2017. június 30-ig átköltözik a Semmelweis Egyetem volt Ortopédiai Klinikájának Karolina úti épületébe, mely jelen állás szerint ideiglenes otthona lesz az intézménynek, ugyanakkor vizsgálják majd a lehetőségét annak is, hogy alkalmassá tehető-e az ingatlan a kórház végleges elhelyezésére.

Berkes István hangsúlyozta, a Karolina úti helyszínen szükség van átalakításokra, fejlesztésekre, ugyanakkor már az előrelépést jelent a Sportkórház számára, hogy a jelenlegi helyével ellentétben egy tömbépületben működhet majd az intézmény. Mint jelezte, az egyik legfontosabb cél, hogy egy önálló, komplex intézmény jöjjön létre, az új hely pedig ezt a lehetőséget megadja.

„Minden ilyen változás magában hordozza a fejlődés lehetőségét is, márpedig az a célunk, hogy egy magasabb színvonalat, új minőséget hozzunk létre a sportegészségügy területén” – mondta Berkes István, aki beszélt arról is, hogy a Sportkórház értékeit át kell menteni, márpedig a kórház legnagyobb értéke jelenleg a szakembergárdája, a szakemberek tudása és felhalmozott tapasztalata.

„Mindenkinek a munkájára nyilvánvalóan számítunk. Széleskörű együttműködést kell megvalósítanunk, nem csupán az intézet munkatársaival, hanem valamennyi olyan szakemberrel, aki a sportegészségügy területén dolgozik Magyarországon” – tette hozzá.

A miniszteri biztos kiemelte, egy önálló, komplex sportegészségügyi intézetet kell kialakítani, mely megfelel a kor követelményeinek, s messzemenően sportspecifikus.

„A Sportkórház nem közkórház, nem azonosak a feladataik. A Sportkórházban azokat a tevékenységeket kell hangsúlyozottan kifejleszteni, amelyekre a magyar sportnak szüksége van” – nyilatkozta Berkes István, aki jelezte azt is, hogy a hosszú távú sportegészségügyi stratégia kialakításához széleskörű, a magyar sport valamennyi képviselőjét érintő egyeztetéseket végeznek majd, így reményei szerint az majd közmegelégedésre szolgál.

Legfrissebb hírek

Ki állítja meg az élsportolók éhez(tet)ését?

Egyéb egyéni
2024.04.12. 13:28

Létesítmény: átadták a hetvenéves Sportkórház új járóbeteg-osztályát

Egyéb egyéni
2022.10.13. 14:36

Aki mindig ad még egy esélyt – interjú dr. Hangody László traumatológussal

Egyéb egyéni
2020.10.21. 17:57

Köszöntés: professor emeritus lett a 70 éves Berkes István

Egyéb egyéni
2020.07.11. 10:07

Létesítmény: újra egy helyen a Sportkórház

Egyéb egyéni
2018.05.31. 16:06

Labdarúgás: marhahús, áfonya, görög joghurt – az élsportolók receptje

Minden más foci
2017.08.24. 15:57

Sportegészségügy: együttműködik az NVESZ és a Sportkórház

Egyéb egyéni
2017.04.05. 17:33

Kézilabda: együttműködik a szövetség és a Sportkórház

Kézilabda
2016.11.28. 17:52
Ezek is érdekelhetik