Asztalitenisz Eb-sel.: második meccsén is győzött a női csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.01. 22:17
A magyar női asztalitenisz-válogatott a második mérkőzését is megnyerte a csapat Európa-bajnokság selejtezőjében: ezúttal Svédország vendégeként 3:1-re győzött.

Az európai szövetség honlapjának beszámolója szerint a Köpingben rendezett keddi összecsapáson Madarász Dóra négyjátszmás győzelemmel szerzett előnyt, majd Póta Georgina végig kiélezett küzdelemben alulmaradt Matilda Ekholmmal szemben. Ezt követően viszont Pergel Szandra és Póta szettveszteség nélkül kerekedett felül riválisán.

A csoportokban minden csapat egyszer otthon és egyszer idegenben játszik a másik kettővel. Az első körben a magyarok 3:0-ra nyertek a vendég Belgium ellen. A tíz csoportelső az úgynevezett bajnoki divízióban, a tíz csoportharmadik a másodosztálynak számító challenge divízióban szerepelhet a 2017-es Európa-bajnokságon. A tíz csoportmásodikat öt párba sorsolják, és az öt oda-visszavágós párharc győztese a bajnoki divízióba, az öt vesztes pedig a challenge divízióba kerül.

ASZTALITENISZ, CSAPAT EB-SELEJTEZŐ
NŐK, J-CSOPORT
SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1:3

Li Fen–Madarász Dóra 1:3 (7, –3, –14, –10)
Matilda Ekholm–Póta Georgina 3:2 (9, –6, –6, 9, 9)
Linda Bergström–Pergel Szandra 0:3 (–8, –9, –6)
Jennifer Jonsson–Póta 0:3 (–10, –9, –6)

Legfrissebb hírek

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2 órája

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:20

Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 14:31

Nem jutott be az Európa-kupa döntőjébe a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.06.04. 22:19

Asztalitenisz, Extraliga: a PTE PEAC hatodszor, az Erdért először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.06.01. 20:55

Asztaltenisz: a nőknél sorozatban hatodszor lesz Budaörs–Erdért döntő az Extraligában

Egyéb egyéni
2025.05.31. 19:22
Ezek is érdekelhetik