Sportfinanszírozás: egycsatornás rendszer, csökken a MOB szerepe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.11. 07:45
Beterjesztette a sporttörvény módosításának javaslatát hétfőn a kormány: az Országgyűlés honlapján olvasható előterjesztés alapján átalakul a terület irányítási és finanszírozási rendszere. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szakmai munkája a módosítást követően alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre irányul.

Az indoklásban az áll: a kormány értékelte a jogszabály legutóbbi, 2011-es átfogó módosítása óta eltelt olimpiai ciklust követően a sportot mint stratégiai ágazatot támogató intézkedéseinek gyakorlati hatásait, az elmúlt olimpiai ciklus során a kormányzat által biztosított finanszírozási programok sportszakmai megvalósulásának folyamatait, valamint a sportigazgatási szervezeti átalakítás hatásait.

A felülvizsgálat eredményeként az állami sportirányítás és a civil sportigazgatás közötti feladat- és hatáskörmegosztás újraszabályozása szükséges – olvasható a dokumentumban.

Az állami sportirányítás és a civil sportigazgatás közötti feladat- és hatáskörmegosztással az állami források elosztásának az elsődleges felelőse az állami sportigazgatási szerv – fogalmaznak az előterjesztésben, amely szerint megteremtik az egycsatornás finanszírozási rendszer alapjait.

Ez „átláthatóvá teszi, és ezáltal szakmailag teljes körűen összehangolja az állami sport célú támogatások nyújtását. Az állam közvetlenül nyújt állami támogatást a szövetségi szintnek, így a felhasználás is rugalmasabbá válik”.

A MOB szakmai munkája a módosítást követően – az olimpiai mozgalommal összefüggő alapfeladatainak és a törvényben meghatározott további sportszakmai feladatainak az ellátása mellett – alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre irányul. A sportcélú állami támogatások tervezésével, elosztásával, felhasználásával, elszámolásával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatoknak az állami sportigazgatás általi ellátásával a MOB-ot jelentős mértékben tehermentesítik, így jobban előtérbe kerül a sportszakmai munka elvégzésére irányuló feladatellátása – áll az előterjesztésben.

Emellett átalakítják a MOB eddigi tagozati rendszerét is, a tagozatok önállóvá válnak, és az élősport egyes további nagy területein közfeladatokat ellátó sportköztestületekként működnek tovább, „ezáltal az eddigieknél nagyobb hangsúly helyeződik a diákhallgatói sport és a szabadidősport területére, a fogyatékosok sportjának területére és a nem olimpiai sportágak érdek-képviseleti és civil sportszakmai, sportigazgatási feladatainak ellátására”.

Legfrissebb hírek

Elindult a Fiatal Sportvezetők Programjának második kurzusa

Egyéb egyéni
2025.02.21. 15:26

NOlimpia 2.0: a Kúria elutasította a népszavazás ügyét

Egyéb egyéni
2025.02.17. 08:30

Téli EYOF: négy éremmel zártak a magyarok

Egyéb egyéni
2025.02.16. 19:52

Téli olimpia: Burján Csaba örökbe fogadta a milánói kabalaállatot

Téli sportok
2025.02.06. 13:13

Gyulay Zsolt Vác díszpolgára lett

Egyéb egyéni
2025.01.16. 09:45

Gyulay Zsolt Keleti Ágnesről: Amikor mellette voltunk, senkinek sem jutott eszébe panaszkodni

Torna
2025.01.02. 18:37

Magyar szikra az olimpia egén

Egyéb egyéni
2024.12.20. 13:33

Az Alkotmánybíróság szerint még nem időszerű az olimpiai népszavazás

Egyéb egyéni
2024.12.19. 12:40
Ezek is érdekelhetik