Olimpia 2024: az Olasz Olimpiai Bizottság visszavonta Róma pályázatát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.11. 13:41
Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) kedden hivatalosan visszavonta Rómának a 2024-es nyári játékok megrendezésére vonatkozó pályázatát.

ƒ„Ma levelet írtam a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amelyben jeleztem, hogy visszavonjuk a pályázatunkat a 2024-es olimpia megrendezésére” – közölte újságírókkal Giovanni Malago, a CONI elnöke.

A bejelentéssel véget vetett a találgatásoknak, melyek szerint a CONI azzal együtt tovább viszi a pályázatot, hogy a római városvezetés szeptember végén úgy határozott: nem támogatja a rendezést. Erre utalhatott, hogy a budapestihez, a párizsihoz és a Los Angeles-ihez hasonlóan a múlt pénteki határidőre a római pályázat második része is beérkezett a NOB-hoz.

Az Olasz Olimpiai Bizottság döntésével hivatalossá vált, hogy Budapest mellett már csak Los Angeles és Párizs maradt versenyben. A NOB jövő szeptemberben Limában dönt a helyszínről.ƒ„Ma levelet írtam a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, amelyben jeleztem, hogy visszavonjuk a pályázatunkat a 2024-es olimpia megrendezésére” – közölte újságírókkal Giovanni Malago, a CONI elnöke.

A bejelentéssel véget vetett a találgatásoknak, melyek szerint a CONI azzal együtt tovább viszi a pályázatot, hogy a római városvezetés szeptember végén úgy határozott: nem támogatja a rendezést. Erre utalhatott, hogy a budapestihez, a párizsihoz és a Los Angeles-ihez hasonlóan a múlt pénteki határidőre a római pályázat második része is beérkezett a NOB-hoz.

Az Olasz Olimpiai Bizottság döntésével hivatalossá vált, hogy Budapest mellett már csak Los Angeles és Párizs maradt versenyben. A NOB jövő szeptemberben Limában dönt a helyszínről.

 

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06
Ezek is érdekelhetik