Asztalitenisz Eb: továbbra is hibátlanok a magyarok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 18:20
A női egyes selejtezőjének második fordulója után is százszázalékosak a magyarok a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon: Pergel Szandra, Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz is második sikerét aratta a keddi nap délutánján.

Pergel és Madarász egyaránt négyfős csoportban szerepel. Pergel Szandra a négyes legelőkelőbben rangsorolt játékosa, s ennek megfelelően a délelőtti siker után délután a litván Egle Stuckytét is magabiztosan megverte, bár az első szettet elbukta. Madarász Dóra az első meccsén négy játszmában győzött, a szlovén Manca Fajmut elleni második fellépése azonban már több gondot okozott számára, bár 2:0-ra és 3:1-re is vezetett, végül döntő szettben, 4:3-ra sikerült csak nyernie úgy, hogy meccslabdát hárított. Madarász Dóra az első meccsén négy játszmában győzött, a szlovén Manca Fajmut elleni második fellépése azonban már több gondot okozott számára, bár 2:0-ra és 3:1-re is vezetett, végül döntő szettben, 4:3-ra sikerült csak nyernie úgy, hogy meccslabdát hárított.

Nagyváradi Mercédesz ugyanakkor továbbra is szettveszteség nélkül áll, az ukrán Natalija Alekszejenko után a lett Diana Rusinovát is 4:0-ra győzte le, mindössze húsz perc alatt. Ő ötös csoportban játszik, így rá szerdán még két találkozó vár, míg Pergel és Madarász egyszer játszik a torna második napján.

„Elégedett vagyok, mert mindegyik meccsünket megnyertük, de a lényeg csak ezután jön” – mondta az MTI-nek Téglás Péter szövetségi kapitány.

Női egyesben összesen 111 játékos érdekelt, közülük 79 a kvalifikációban próbálkozik. A 19 csoportgyőztes egyből csatlakozik a főtáblán a 32 kiemelthez – többek között Póta Georginához (8.) és Lovas Petrához (27.) –, míg a másodikak közül hét sorsolással kerül az elitmezőnybe. A fennmaradó 12 csoportmásodiknak még egy mérkőzést kell játszania és nyernie a főtáblára jutáshoz.

A Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyez.

ASZTALITENISZ EB, SELEJTEZŐ
NŐI EGYES

3. CSOPORT
Nagyváradi Mercédesz–Diana Rusinova (lett) 4:0 (5, 4, 5, 4)
KORÁBBAN
Nagyváradi–Natalija Alekszejenko (ukrán) 4:0 (10, 8, 7, 4)

4. CSOPORT
Pergel Szandra–Egle Stuckyte (litván) 4:1 (-9, 2, 6, 5, 5)
KORÁBBAN
Pergel–Charlotte Carey (walesi) 4:1 (5, 7, 10, -8, 2)

9. CSOPORT
Madarász Dóra–Manca Fajmut (szlovén) 4:3 (4, 9, -5, 5, -5, -8, 10)
KORÁBBAN
Madarász–Maria Hrisztoforaki (görög) 4:0 (6, 8, 10, 11)

KORÁBBAN
FÉRFI EGYES
3. CSOPORT

Pattantyús Ádám–Omri Ben Ari (izraeli) 4:2 (-8, 9, -7, 7, 4, 6)

5. CSOPORT
Majoros Bence–Gabriel Grixti (máltai) 4:0 (2, 2, 7, 2)

10. CSOPORT
Szudi Ádám–Vladislav Ursu (moldovai) 4:1 (6, 5, 3, -9, 5)

13. CSOPORT
Lakatos Tamás–Miikka O'Connor (finn) 4:1 (7, -9, 4, 6, 2)

22. CSOPORT
Kosiba Dániel–Craig Howieson (skót) 4:0 (9, 12, 5, 7)

KÉSŐBB
Pattantyús–Laurens Tromer (holland) 18.30
Majoros–Alekszandar Karakasevics (szerb) 18.30
Szudi–Cedric Nuytinck (belga) 19.15
Lakatos–Mihai Bobocica (olasz) 19.15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik