Torna: olimpiai érmes vádolja szexuális zaklatással az orvost

Vágólapra másolva!
2016.09.13. 18:50
null
A két tornásznő vádja nyomán a USA Gymnastics tevékenységével kapcsolatban is kérdőjelek vetődnek fel (Fotó: Reuters)
Két volt tornásznő, köztük a 2000-es olimpiai bronzérmes amerikai válogatott egyik tagja szexuális zaklatással vádolta meg a nemzeti csapat korábbi orvosát, Larry Nassart.

 

Az 53 éves Nassar évtizedekig dolgozott az Amerikai Tornaszövetségnek, 2015-ben bocsátotta el állásából a szervezet. Nassart két volt tornásznő – Rachael Denhollander, és a névtelenség védelmét kérő, az iratokban így csak Jane Doe néven szereplő kaliforniai versenyző – vádolta meg. Utóbbi a 2000-es, sydneyi olimpián bronzérmes amerikai csapat tagja volt. Nasser ellen Kalifornia államban polgári pert indítottak, Denhollander feljelentése nyomán a michigani rendőrség indított vizsgálatot.

Denhollander az Indianapolis Starnak elmondta, 15 éves korában Nassar a fizikoterápiás kezelések során több alkalommal zaklatta szexuálisan.

„Rettegtem. Szégyenkeztem. Zavarban voltam. Teljesen összezavarodtam, amikor megpróbáltam összerakni a képet. Itt van ez a híres orvos, akiben a barátaim, a tornásztársaim megbíztak. Hogyan tudott ilyen pozícióba kerülni, ha egyébként ilyen ember?” – tette fel a kérdést Denhollander.

„Gyűlölöm a gondolatát is, hogy ennyire mélyen személyes témákról a nyilvánosság előtt beszéljek, ha vádemelésre kerül a sor. Gyűlölöm. De ha nem teszem, akkor folytathatja” – tette hozzá.

A névtelenséget kérő olimpiai érmes tornásznő vallomása szerint 12 és 18 éves kora között zaklatta többször a csapatorvos.

Nassar ügyvédje, Matthew Borgula az AP hírügynökségnek írt levelében tudatta: az orvos tagadja a vádat.

„Mindig a páciens beleegyezésével dolgozott, és büszke arra a 29 évre, amelyet az Amerikai Tornaszövetségnél vállalt önkéntesként” – közölte.

A tornásznőket képviselő ügyvédek az Amerikai Tornaszövetség felelősségét is felvetették.

„Ügyfelünk feláldozta ifjúságát, órák ezreit töltötte kíméletlen és sokszor fájdalmas edzésmunkával, hogy dicsőséget szerezzen országunknak olimpikonként. Megbízott a szövetségben, edzőiben és munkatársaiban. Sajnos a szervezet viszont azt bizonyította, hogy sokkal inkább érdekelt a sok millió dolláros üzlet fenntartásában, mint abban, hogy vigyázzon a gyerekekre, akiket a gondjaira bíztak" – közölte John Manly és Vince Finaldi.

A USA Gymnastics válaszában közölte, azonnali hatállyal elbocsátotta Nassert 2015 nyarán, amikor tudomására jutott, hogy az orvos ellen többen is panasszal éltek.

„Az Egyesült Államok Tornaszövetsége együttműködött a bűnüldözési szervekkel, amióta tudomására jutottak az esetek. Az ő kérésükre nem közölt többet a történtekről, a nyomozás érdekeit elősegítendő. Hálásak vagyunk a sportolóknak, hogy a nyilvánosság elé álltak.”

Nassert felfüggesztette állásából a Michigani Egyetem, amíg a rendőrségi vizsgálat le nem zárul.

Legfrissebb hírek

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
15 órája

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
17 órája

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
20 órája

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37

Mészáros Krisztofer: tovább, tovább!

Torna
2025.05.27. 21:49

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Molnár Botond vállsérülés miatt nem indul a torna Eb-n

Torna
2025.05.19. 14:37

Átszervezett kerettel utazik a női válogatott a lipcsei torna Eb-re

Torna
2025.05.16. 14:52
Ezek is érdekelhetik