Tokió 2020: Szász Emese gyermekvállalás után is versenyezne

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.15. 14:59
Esküvője és gyermekvállalás után visszatérne a pástra, és indulna a tokiói olimpián Szász Emese, aki a riói ötkarikás játékokon aranyérmet szerzett a párbajtőrözők egyéni versenyében.

A pénteken és szombaton sorra kerülő Nagy Sportágválasztó csütörtöki sajtótájékoztatóján Szász Emese elmondta, az olimpia óta nem igazán sikerült kipihennie magát, sok helyre hívják, de ez édes teher számára.

„Ha ilyen jó ügyekről van szó, akkor szívesen jövök, a pihenés pedig meglesz később” – mondta Szász Emese. Hozzátette, most az esküvőjére készül, utána pedig nászútra megy. Ezt követően idén a magyar bajnokságon szeretne jól szerepelni.

„A jövő évem a baba érkezésétől függ, utána pedig mindenképp visszatérek a pástra, többen megmutatták már, hogy ez szülés után sem lehetetlen. Ha kijutok, szeretnék ott lenni Tokióban is” – fogalmazott az MTI kérdésére a 2020-as ötkarikás játékokról Szász Emese.

Kiemelte, a Nagy Sportágválasztót nagyon jó kezdeményezésnek tartja, hiszen az érdeklődők olyan sportágakkal ismerkedhetnek meg, amikről korábban talán nem is hallottak. Ráadásul jó időpontban is van, hiszen az olimpiához közel rendezik, az ötkarikás játékok sikerei után pedig nagy az érdeklődés.

„Jó, hogy ilyen sokan kimegyünk élsportolók, s azok után, hogy a riói olimpián a tévében néztek, most élőben találkozhatnak velünk – hangsúlyozta Szász Emese. – Ez is egy kis lökés lesz nekik, hogy letegyék a voksukat egy sportág mellett, és elkezdjenek komolyan, rendszeresen sportolni. Ha másért nem is, de a sport által egészséges felnőttekké váljanak.”

A XIX. budapesti Nagy Sportágválasztót pénteken és szombaton 9-től 17 óráig rendezik a Merkapt Sportközpontban, ahol az érdeklődők közel száz sportágat próbálhatnak ki.

 

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
3 órája

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:42

A női párbajtőrcsapat 11. lett a vívó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.26. 17:58

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59

Vívó-vb: Nagy Blanka a nyolcaddöntőig jutott női párbajtőrben

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:30

Muhari Eszter: Nem gondolkozom számokban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:16

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Koch Máté: Miért ne sikerülne ismét?

Egyéb egyéni
2025.07.21. 09:00
Ezek is érdekelhetik