Haláleset: megölték a birkózót, aki az ISIS-hez csatlakozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.30. 12:55
Chamsulvara Chamsulvarayev története egészen hihetetlen fordulatot vett, miután az Oroszországban született, de azerbajdzsáni színekben versenyző birkózó visszavonult a profi sporttól. Az olimpián is résztvevő atléta előbb csatlakozott az Iszlám Állam iszlamista terrorszervezethez, majd most életét vesztette.

Chamsulvarayev Oroszországban született, ám hamar ráébredt, hogy hazája zászlaja alatt nem lesz esélye befutni, így Azerbajdzsánba költözött, és felvette az állampolgárságot.

Az azeriekkel nyert Európa-bajnokságot, de volt ezüstérme világbajnokságon is, sőt, a 2008-as olimpiára is kijutott.

A birkózó 2014-ben döntött úgy, hogy visszavonul a profi sporttól, és továbbra is ismeretlen okok miatt csatlakozott az Iszlám Államhoz, ahol meg nem erősített információk szerint öngyilkos merénylők kiképzésében segédkezett.

Az Irakban élt korábbi sportoló egybehangzó azeri lapértesülések szerint egy légi bombázás során vesztette életét a minap.

A halálhírét azóta Twitteren, és a brit sajtóban is megerősítették.


Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik