Torna: „Vetekedjen akár a labdarúgással is” – hazánkban járt az elnökjelölt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.25. 16:50
Európai körútja keretében villámlátogatásra hazánkba érkezett Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) japán elnökjelöltje, aki októberben az európai szövetség (UEG) első emberével, a francia Georges Guelzeckel száll versenybe a sportág legmagasabb tisztségének elnyeréséért. 1996 óta a most az utolsó mandátumát töltő olasz Bruno Grandi irányítja a FIG-et.

Vatanabét a Magyar Tornaszövetség elnöke, Magyar Zoltán látta vendégül, majd a sportdiplomata meglátogatta a magyar női felnőtt- és juniorválogatott edzését is.

„Nagyon szívesen jöttem Magyarországra, jót beszélgettünk az elnök úrral. A magyar torna nagy múltra tekint vissza; négy év múlva mi rendezzük az olimpiát, és itt most láttam az edzésen, hogy milyen jó a magyar utánpótlás, ezért nagyon remélem, hogy magyar tornász is nyer nálunk olimpiai érmet 2020-ban. A célom egyébként az, hogy sokkal népszerűbbé tegyem a tornát az egész világon, hogy vetekedjen akár még a labdarúgással is, ez minden ország sportjának jót tenne” – nyilatkozta Vatanabe a MATSZ hivatalos honlapjának.

„A rövid idő alatt sok mindent átbeszéltünk Vatanabe úrral, kiderült, hogy közel tíz évvel ezelőtt azt a feladatot kapta Japánban, mint én most Magyarországon, hogy építse újra a tornát. Azóta már világbajnokuk is van, és a világ élvonalához tartoznak. Ezen párhuzam mellett a programjáról is részletesebben tárgyaltunk, bemutatott például egy új 3D-s számítógépet, amely szinte helyettesíti a zsűrit. Megbeszéltük, hogy mindenképpen visszatér hazánkba” – mondta Magyar Zoltán.

Legfrissebb hírek

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
Tegnap, 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt az izraeli tornászok ügye

Torna
2025.10.13. 14:24

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18
Ezek is érdekelhetik