Torna: változik az olimpiai kvalifikáció, felértékelődik a vk

Vágólapra másolva!
2016.05.09. 15:18
Öt- helyett négytagúak lesznek a tornacsapatok a 2020-as tokiói nyári olimpián a nemzetközi sportági szövetség (FIG) döntése szerint.

További újítás, hogy a világkupa-sorozatban elért eredményekkel is ötkarikás kvótához lehet majd jutni. A FIG a bangkoki ülésén döntött ezekben a témákban. Az idei, Rio de Janeiró-i játékokon még öt versenyző alkot egy-egy csapatot.

A nemzetközi szövetség határozata szerint a 2019–2020-as vk-idényben az egyéni összetett első három helyezettje, valamint a szerenkénti győztesek is olimpiai indulási joghoz jutnak.
A 2020-as olimpiai ciklusra tervezett – és most elfogadott – változásokkal itt foglalkoztunk bővebben.

A tornasportokban a jelenlegi ötkarikás kvalifikációs rendszert sok kritika érte, lévén csak kétlépcsős (az olimpiai előtti utolsó világbajnokság, illetve az azt követő előolimpiai tesztverseny) volt, így egy hiba is a kvóta „elúszását” jelenthette – így járt többek között olimpiai bajnokunk, Berki Krisztián is. A változtatásokkal és a világkupa-sorozat „felértékelésével” a FIG megpróbálja igazságosabbá tenni a nagyon bonyolult és helyenként „lyukas”, rengeteget bírált kvalifikációs rendszert.

„A mostani rendszerben az olimpiai kijutás gyakorlatilag egyetlen versenyen múlik. A médiát csak a kvalifikációs világbajnokság érdekli, hiába is tagadnánk. Minden más rendezvényünkre ez negatív hatással van, a tévés szerződéseinkre szintúgy. Az olimpián kívül a vb egy hetében irányul csak ránk a figyelem, a szponzoraink meg azt kérik, hogy több médianyilvánosságot kapjanak. Jogosan” – vélekedett a kvalifikációs rendszer megváltoztatásának szükségességéről korábban Bruno Grandi, az utolsó ciklusát kitöltő FIG-elnök.

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
11 órája

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt az izraeli tornászok ügye

Torna
2025.10.13. 14:24
Ezek is érdekelhetik