NS: 0–0 után elégedetten; mire vár Mészöly Kálmán? – szombat

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 23:32
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Nem kaptunk gólt Elefántcsontparttól, mondjuk nem is annyira lőttünk, de összességében elégedettek lehetünk a felkészülési meccsel, amint azzal is, hogy három oldalban dolgozzuk fel a találkozót. Egyéni értékelések, elemzés, interjú a kapitánnyal, a játékosok véleménye – ami csak kell.
Nem kaptunk gólt Elefántcsontparttól, mondjuk nem is annyira lőttünk, de összességében elégedettek lehetünk a felkészülési meccsel, amint azzal is, hogy három oldalban dolgozzuk fel a találkozót. Egyéni értékelések, elemzés, interjú a kapitánnyal, a játékosok véleménye – ami csak kell.

Mészöly Kálmán egyelőre kórházban marad: túl sok stressz érte a Vasas legendáját, akit épp a Vasas drukkerei találtak meg, ő pedig nagyon a lelkére vette az ügyet. A Szőke Szikla valamiféle gesztust várna a Fáy utcából, ahol szerinte nem becsülik meg eléggé.

A négy nagy külföldi bajnokságban négy kupadöntő lesz a hétvégén, mi pedig mindegyiknek elébe megyünk: szó esik Ferenc pápáról és Berlusconiról, Éver Banegáról és Louis van Gaalról, na meg Pep Guardioláról, aki valamit még szépítene a kudarcos Bayern-érán.

A férfi kézilabda-bajnokság aranyának sorsa szombaton dől el Szegeden, ahol a házigazdának két góllal kell győznie a Veszprém ellen. Nagyszabású beharangozó írásunkban balkezes és balkezes beszélget, merthogy egyik oldalról Ancsin Gábor, a másikról Nagy László szórja a gólok helyett egyelőre még csak a szóvirágokat.

Kovacsics Anikót a levegőbe dobálták győri búcsúmeccse után a csapattársak, ő pedig végignevette az egészet. De miért?

Palkovics Krisztián látott már sikeres hokiválogatottat meg elit-világbajnokságot, mégpedig egész közelről, és azt mondja, még sosem álltunk ennyire jól: szerinte a jelenlegi európai középcsapatok Dániától Franciaországig épp úgy kezdték, mint mi most.

Szombat lévén Hosszabbítás nevű mellékletünket ajánljuk figyelmükbe: folytatódik a Thomas Doll életútját bemutató sorozatunk (Lada helyett Mercedes, dolce vita, ilyesmi van soron), megismerkedhetnek Díaz Ivóval, ha még nem ismernék a Kubából elszármazott, immár magyar és épp most visszavonuló kézilabdaklasszist, van egy körképünk Európa focibajnokairól, aki pedig szeretne igazi férfiakat látni, akik még tudták, mi az az elegancia, profizmus és nagyvonalúság, az az 1937-es pesti bridzsvilágbajnokságot felelevenítő dolgozatunkban gyönyörködhet. Keleti Andor, Klór László vagy Décsi László akkora királyok, amekkorák ma már nem teremnek.

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2 perce

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
22 órája

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – ez történt az élő felvezetésben

Magyar válogatott
Tegnap, 17:00

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
Tegnap, 14:56

Rossi szűkített a kereten, egy csatár és egy védő nem lesz ott a portugálok elleni meccsen

Magyar válogatott
Tegnap, 8:57

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
Tegnap, 6:32

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12
Ezek is érdekelhetik