Asztalitenisz: Pergel nagy csatát nyert, Pattantyús kikapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 14:10
Pattantyús Ádám némi meglepetésre kikapott a spanyol Alvaro Roblestől az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban, ezzel befejezte szereplését a B táblán, s majd csak pénteken áll ismét asztalhoz. Kosiba Dániel és Lakatos Tamás is elvesztette első főtáblás mérkőzését, így mindhárom magyar férfi játékos kiesett a csütörtöki küzdelmekből. Póta Georgina könnyed győzelemmel kezdte meg szereplését és bejutott a D jelű tábla elődöntőjébe. Lovas Petra viszont 3:0-s vezetésről kikapott, így ő csütörtökön már nem lép asztalhoz. Pergel Szandra csaknem egyórás csatában, hét szettben legyőzte a cseh Hana Matelovát, ezzel bejutott a C jelű tábla elődöntőjébe. A riói kvótához még két meccset kell nyernie.


Kosiba és Lakatos közül előbb Kosiba (120. a világranglistán) lépett asztalhoz, ellenfele a negyedik helyen kiemelt horvát Andrej Gacina (19.) volt. Bravúr kellett a sikerhez, s a magyar minden tőle telhetőt meg is tett. A játszmákon belül szoros csatára kényszerítette riválisát, sőt, a második szettet meg is nyerte, de ez kevés volt az üdvösséghez, Gacina összességében magabiztosan lépett tovább.

Kosiba és Lakatos közül előbb Kosiba (120. a világranglistán) lépett asztalhoz, ellenfele a negyedik helyen kiemelt horvát Andrej Gacina (19.) volt. Bravúr kellett a sikerhez, s a magyar minden tőle telhetőt meg is tett. A játszmákon belül szoros csatára kényszerítette riválisát, sőt, a második szettet meg is nyerte, de ez kevés volt az üdvösséghez, Gacina összességében magabiztosan lépett tovább.

A friss magyar bajnok Lakatos (180.) a hozzá hasonlóan 20 éves lengyel Jakub Dyjassal (44.) játszott a H jelű nyolcas első fordulójában, ebben a párharcban sem a magyar játékos volt az esélyes. Idegesen is kezdett, 0:6 után szerezte első pontját, s mire belemelegedett a játékba, elment az első szett. A második játszma hasonlóan könnyen lett Dyjasé, a folytatásban azonban Lakatos szépíteni tudott. A negyedik szettet ismét simán nyerte a lengyel – Lakatos ebben mindössze három pontot tudott összeszedni –, de jött az újabb szépítés, így 3:2-es Dyjas-vezetésről folytatódott a csata. A hatodik felvonás aztán már egyoldalú küzdelmet hozott, Dyjas irányított, s első meccslabdáját értékesítve megnyerte a mérkőzést.

Pattantyús Ádámhoz hasonlóan Kosiba és Lakatos is a pénteken és szombaton sorra kerülő vigaszágas táblán szerezhet még riói kvótát a svédországi versenyen.

A világranglistán 81. Pattantyús a csoportjában háromszor nyert, így elkerülte a kiemelteket, s a főtábla első körében egy csoportmásodik, Robles (117.) várt rá. Az már a meccs elejétől látszott, hogy a rivális nagyon felkészült a magyar védekező stílusára, rendkívül pontosan és agresszíven játszott, Pattantyús nem tudott mit kezdeni vele. Az első két szett gyorsan az övé lett, s a harmadikban hiába kért időt Aranyosi Péter szövetségi kapitány, ez sem segített. Robles szorgosan gyűjtögette a pontokat, a londoni olimpikon Pattantyús pedig csak asszisztált, s a vége négyszettes spanyol siker lett.

„A négy játszma alatt egyszer sem hibázott a spanyol, ilyet nagyon ritkán látni. Ádám mindent megtett, de be kell látni, hogy Robles nagyon felkészült, és maximálisan meg is csinálta, amit kellett” – kommentálta a történteket Aranyosi.

A halmstadi tornán most fordult elő először, hogy egy magyar játékos gyengébben jegyzett ellenféltől kapott ki. Pattantyús a pénteki és szombati vigaszágas táblán szerezhet még riói kvótát a svédországi versenyen.

A világranglistán 39. Póta a torna 10. kiemeltjeként nem játszott a csoportszakaszban, a bolgár Anelia Karova (263.) elleni volt az első meccse a Halmstad Arénában. Az első két szettet simán hozta a magyar játékos, majd az ellenfél szépített ugyan, de Póta sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben.

„Tipikus első meccs volt, azaz egyelőre nem ment könnyen a játék. Ráadásul az ellenfelem viszonylag ismeretlen, és kellemetlen a stílusa, úgyhogy örülök, hogy túl vagyok rajta” – mondta az MTI-nek Póta, aki a következő fordulóban is egy védőjátékos, a fehérorosz Viktorija Pavlovics ellen lép asztalhoz, aki jelenleg a 71. a világranglistán.

A csoportjából három győzelemmel továbblépő Lovas (99.) a szomszédos asztalon a lengyelek paralimpiai bajnokával, Natalia Partykával (76.) találkozott, és sokáig úgy tűnt, ugyanolyan hamar végez, mint Póta, hiszen az első három szettet villámgyorsan begyűjtötte. Ezután azonban a balkezes Partyka – aki úgy született, hogy a jobb karja a könyökízület alatt hiányzik – mindent egy lapra feltéve játszott, nem ismert elveszett labdát, és egyenlített. A döntő szettben 9:9-ig együtt haladt a két játékos, majd a lengyel jutott meccslabdához, a következő labdamenetet Lovas elrontotta, így a rivális került a következő körbe.

Téglás Péter szövetségi kapitány és Lovas Petra sokáig tanácstalanul nézett egymásra. Lovas Petra a pénteken és szombaton sorra kerülő vigaszágas táblán szerezhet még riói kvótát Halmstadban.

A cseh Matelová ellen asztalhoz álló, a világranglistán 114. Pergel Szandra kezdte jobban a mérkőzést, az első szettet viszonylag könnyedén, a másodikat nehezebben gyűjtötte be. A folytatásban az ITTF rangsorában 83. riválisa feltámadt, előbb szépített, majd a negyedik játszmát – egy vitatott poén után – ugyancsak hozta. Az ötödik szett volt a legszorosabb és ezzel együtt a legizgalmasabb, mindkettőjüknek több játszmalabdája is volt, aztán Pergel nyerte meg ezt a játszmát. A nála öt esztendővel fiatalabb Matelová – a tavalyi cseh bajnok – azonban nem adta fel, ismét egyenlített, így következhetett a döntő szett.

Ebben sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, 10:8-nál aztán a magyar két meccslabdához jutott. Az elsőt még elpuskázta, a második azonban bejött, így 55 percnyi küzdelem után ő örülhetett.

A következő körben a görög Maria Hrisztoforakit (314.) 4:0-ra megverő, 3. kiemelt, kínai származású német Shan Xiaona (18.) lesz Pergel Szandra ellenfele.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ
FÉRFIAK, 1. forduló:

D tábla:
Andrej Gacina (horvát)–Kosiba Dániel 4:1 (6, –9, 11, 10, 7)

H tábla:
Jakub Dyjas (lengyel)–Lakatos Tamás 4:2 (7, 5, –8, 3, –10, 6)

B tábla:
Alvaro Robles (spanyol)–Pattantyús Ádám 4:0 (7, 4, 2, 4)

KORÁBBAN
Nők, C tábla, 1. forduló:

Pergel Szandra–Hana Matelová (cseh) 4:3 (7, 10, –6, –9, 13, -7, 9)

D tábla, 1. forduló:
Póta Georgina–Anelia Karova (bolgár) 4:1 (9, 5, –7, 5, 9)

E tábla, 1. forduló:
Natalia Partyka (lengyel)–Lovas Petra 4:3 (–3, –8, –9, 9, 8, 10, 9)

KÉSŐBB
2. forduló:
Pergel–Shan Xiaona (német) 15.30

A svédországi tornán mindkét nemnél tíz – országonként legfeljebb kettő – egyéni olimpiai indulási jog talál gazdára.

Csütörtökön nyolc darab nyolcas táblán kieséses rendszerben kezdődött meg a játék, a táblák győztesei a nap végére, azaz három megnyert meccsel kvótát szereznek. A többiek – 56 játékos – pénteken ismét nekirugaszkodnak két 32-es táblán (az előző napi nyolc döntő vesztese kiemeltként itt csak a második körben kezd), és kieséses rendszerben szombat délutánra eljutnak a döntőkig, amelyek győztesei ugyancsak készülhetnek az ötkarikás játékokra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik