Karate: magyar bronzérem a laskói világkupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.14. 12:41
A magyar karatésok közül Tadissi Martial szerepelt a legjobban a szlovéniai Laskóban rendezett világkupán, amelyen súlycsoportjában bronzérmes lett küzdelemben.

A hazai sportági szövetség hétfői beszámolója szerint a 67 kg-os versenyző három győzelem, majd az elődöntőben elszenvedett vereség után a harmadik helyért kiírt összecsapáson ismét nyerni tudott.

A 75 kilósok között szintén három mérkőzést vívott meg sikerrel az U21-es világ- és Európa-bajnok Hárspataki Gábor, ám a mezőny erősségére jellemző, hogy még így sem jutott el az éremmeccsig, hetedikként zárt.

Hasonlóan szerepelt férfi formagyakorlatban Koch Szabolcs, aki három győzelemmel szintén hetedik lett.

A nőknél formagyakorlatban Sterck Laura két nyertes kör után 3:2-re alulmaradt a végső győztes hongkongi karatekával szemben, és ő is a hetedik helyen végzett, akárcsak küzdelemben az 55 kg-os
Lakatos Nóra.

A szlovéniai verseny a legjobb magyarok számára az egyik állomás volt az őszi felnőtt-világbajnokságra kvalifikáló sorozatban.

Legfrissebb hírek

Karate: tizedszer lett magyar bajnok Hárspataki Gábor

Egyéb egyéni
2025.05.25. 12:49

Vívás: Osváth Richárd bronzérmes az egri kerekesszékes világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
2025.05.15. 17:49

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 15:34

Spanyol győzelemmel ért véget a férfi vízilabda-világkupa

Vízilabda
2025.04.13. 21:57

Férfi vízi vk: magyar–görög és spanyol–horvát elődöntőt rendeznek

Vízilabda
2025.04.11. 23:14

Karate: három érem a spanyolországi ifjúsági világkupán

Utánpótlássport
2025.04.07. 15:48

Mestermunka: Büchler Zsolt: Tanulás és tapasztalat

Utánpótlássport
2025.03.07. 18:11

Alpesisí-vk: Shiffrin sikere Olaszországban, elsőként érte el a 100. világkupa-futamgyőzelmet

Téli sportok
2025.02.23. 13:27
Ezek is érdekelhetik