Utánpótlás: Sokszínű a gyerekek palettája – Szabó Tünde

Vágólapra másolva!
2016.02.22. 10:15
Az olimpiai ezüstérmes úszó, az öt hónapja kinevezett sportért felelős államtitkár többségében elégedett azzal, amit a korosztályos sportban lát, ám az edzőképzés megújítását és az utánpótlással foglalkozó trénerek megbecsülését halaszthatatlan feladatnak tartja. A Nemzeti Sport utanpotlassport.hu által szerkesztett Junior-mellékletének nyilatkozó Szabó Tünde szerint ma minden fiatal számára valós lehetőség kínálkozik a sportágválasztásra. Miközben jön a tao II.

– Bár folyamatos vitatéma, hogy indokolt-e a prioritás, mindenesetre tény: a sport ma stratégiai ágazat mifelénk. A sok súlyponti elem között hol találjuk az utánpótlás ügyét?
– Teljesen egyértelmű: a legfontosabbak között. Egykori sportolóként, sportági vezetőként, s nem utolsósorban aktív szülőként különlegesen jóleső érzés látni, hogy mennyire sokszínű a gyerekek sportjának palettája. A létesítményfejlesztések és -felújítások, korszerűsítések nyomán, az egyes sportágak sohasem látott támogatási rendszerének köszönhetően fokozatosan bővül a sportolási lehetőségek köre és a szolgáltatások színvonala. Rengeteget javultak a körülmények mind az élsport, mind a szabadidősport területén, s most már összehasonlíthatatlanul vonzóbb az a – régebben megannyi jogos kritikával illetett – környezet is, amelyben a fiatalok a mindennapjaikat töltik az edzőtermekben, csarnokokban, pályákon.

A teljes interjút itt olvashatja el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik