Tízméteres sportlövő Eb: Péni-ezüst a junior puskásoknál

Vágólapra másolva!
2016.02.24. 21:48
Az olimpiai kvótás Péni István ezüstérmet nyert a junior férfi légpuskások versenyében a győri 10 méteres sportlövő Európa-bajnokság első versenynapján, melynek szerda esti döntőjében Major Veronika ötödik lett a junior nők pisztolyos számában.

A 19 éves Péni a délutáni 60 lövéses alapversenyben egészen elképesztően célzott, 628.4 körös eredményével közel négy körrel végzett a második előtt, így – a papírformának megfelelően – magabiztosan jutott fináléba, s nem utolsósorban a magyar csapat győzelméhez is nagyban hozzájárult.

A lövők estére az Audi Arénából átköltöztek a döntőknek helyt adó Magvassy Mihály Sportcsarnokba, ahol egy teljesen új verseny kezdődött, hiszen az alaperedményeket nem vitték magukkal tovább a sportolók. A döntő végig feszült és izgalmas volt, az UTE lövője az alapban mögötte végzett német Maximilian Dallingerrel volt nagy versenyben az aranyéremért. Kettejük csatájában a 16. lövés után egy tizeddel még Péni vezetett, két lövéssel később azonban már a németnél volt az előny hét tizeddel, s mivel az utolsó két sorozatuk egyaránt 20.2 kör lett, Dallinger (205.8 kör) lett az egyéni Eb-győztes, Péni (205.1 kör) pedig a csapatarany mellé egy ezüstöt nyert.

Péni a verseny után a Kossuth Rádiónak elmondta, nem gondolta volna, hogy csapatban sikerülhet a aranyérem, ez boldogsággal töltötte el, s így könnyebben tudott lőni a döntőben. Hozzátette, az alapversenyben nyújtott teljesítményével rendkívül elégedett volt, s ugyanezt az eredményt akár a riói olimpián is elfogadná, mert az azt jelenti, hogy ott is bekerül a döntőbe.

A puskások előtt a junior női pisztolyosok fináléját rendezték meg, méghozzá itt is magyar szereplővel, a futócél 20+20-as számban néhány órával korábban két bronzot nyert Major Veronikával a mezőnyben. A pisztollyal csak tavaly óta versenyző tehetség 376 körrel a nyolcadik helyen végzett az alapversenyben, ami még éppen döntőt ért a számára. Major a komoly szerdai megterhelések ellenére is jól lőtt a fináléban, három sportlövő előtte esett ki, ő pedig a 14. sorozat után, az ötödik helyen fejezte be a döntőt.

A keszthelyi sportoló kis szerencsével még előkelőbb pozícióban is zárhatott volna, ám 14 lövést követően Teresa Gross egy tizedkörrel jobban állt mint ő, így a német maradt versenyben. A számot óriási fölénnyel a francia Mathilde Lamolle nyerte meg (198.4 kör), közel öt körrel megelőzve a grúz Nino Huciberidzét (193.7 kör).

Az első nap után a magyar csapat egy-egy arany- és ezüst-, illetve két bronzéremmel áll. A szerdaihoz hasonlóan csütörtökön is a juniorok versenyeznek Győrben.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
10 órája

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
12 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2025.07.26. 11:41

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11
Ezek is érdekelhetik