Darts: „Phil Taylor agyhalott, nem tud számolni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.19. 14:44
null
Taylor nem tud számolni?! (Fotó: Action Images)
Kemény kritikát fogalmazott meg Eric Bristow, a nyolcvanas évek dartslegendája a 16-szoros világbajnok Phil Taylorról, minden idők legjobb játékosáról.



Eric Bristow, aki a BDO (British Darts Organisation) ötszörös világbajnoka, mentora és támogatója volt Phil Taylornak a pályája elején. Bristow a The Mirrornak elmondta, hogy az évek folyamán Taylor sikeresen palástolta számolásbeli gyengeségét, de most, hogy a többiek felzárkóztak rá, nyilvánvalóvá válik ez a hátránya.

„Philnek mindig is baja volt a számolással, mert agyhalott – jelentette ki Bristow. – Sokszor fordul elő, hogy Taylor 162 vagy 163 pontra kerekít (amely azt jelenti, hogy matematikailag nem lehetséges befejeznie a játékot a következő három nyíllal, de például 164-gyel, 167-tel vagy 170-nel az lenne – a szerk.). Ez öt vagy tíz éve még nem számított, mert annyival jobban játszott a riválisainál. De mindig ezt csinálja. Soha sem tartozott a legjobb számolók közé, de a fiatalok most nyomás helyeznek rá, és ezt nem tudja kezelni.”

Taylor a 17. világbajnoki címére hajt a jelenleg is zajló londoni tornán, de Bristow szerint ez már nem lesz olyan könnyű, mint fénykorában, és ha most nem nyer, akkor a körülötte lévők megkérdőjelezik a tudását.

„Ezzel együtt nem hiszem, hogy teljesen túljutott a csúcson, vagy hogy a partvonalon kívülre került. Nem szabad őt leírni.”

 

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik