Asztalitenisz Eb: a Madarász- és Lakatos-páros is a főtáblán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 15:33
A Madarász Dóra, Pergel Szandra és a Lakatos Tamás, Szudi Ádám duó is százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a selejtezőcsoportját a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokság páros versenyében, így mindkét kettős feljutott a 32-es főtáblára.


Kosiba Dániel és a finn színekben versenyző Oláh Benedek ugyanakkor csütörtökön alulmaradt egy török riválissal szemben, így a második lett a négyesében, s ez nem ért továbbjutást. Ambrus Krisztina és Nagyváradi Mercédesz kettőse ugyancsak búcsúzott.
Kosiba Dániel és a finn színekben versenyző Oláh Benedek ugyanakkor csütörtökön alulmaradt egy török riválissal szemben, így a második lett a négyesében, s ez nem ért továbbjutást. Ambrus Krisztina és Nagyváradi Mercédesz kettőse ugyancsak búcsúzott.

Párosban pénteken kezdődnek a főtáblás küzdelmek, Póta Georgina a román Elizabeta Samarával, valamint Pattantyús Ádám a görög Jonisz Panajotisszal alanyi jogon tagja a legjobb 32 mezőnyének.

Az egyes számok főtábláin csütörtök délután rendezik az első fordulós mérkőzéseket.

ASZTALITENISZ EB, JEKATYERINBURG
SELEJTEZŐ, 3. forduló:
NŐI PÁROS

1. csoport:

Madarász Dóra, Pergel Szandra–Katyerina Baravok, Darja Trigolosz (fehérorosz) 3:0 (5, 7, 4)
A Madarász, Pergel kettős megnyerte a csoportját, s ezzel feljutott a főtáblára.

3. csoport:
Erdélyi Annamária, Fehér Gabriella (szerbiai)–Ambrus Krisztina, Nagyváradi Mercédesz 3:0 (5, 6, 11) Az Ambrus, Nagyváradi kettős a harmadik lett a csoportjában, így búcsúzott.

FÉRFI PÁROS
4. csoport:

Lakatos Tamás, Szudi Ádám–Andrei Filimon, Ovidiu Ionescu (román) 3:1 (6, –10, 6, 11)
A Lakatos, Szudi kettős megnyerte a csoportját, s ezzel feljutott a főtáblára.

7. csoport:

Ahmet Li, Gencay Menge (török)–Kosiba Dániel, Oláh Benedek (magyar, finn) 3:2 (–9, 10, –4, 6, 4) A Kosiba, Oláh kettős második lett a csoportjában, s búcsúzott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik