Asztalitenisz Eb: Szerbiától is kikaptak a férfiak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.25. 23:56
A portugáloktól elszenvedett 3:0-s vereséget követően a magyar férfi válogatott Szerbiától 3:2-re kapott ki a jekatyerinburgi asztalitenisz Európa-bajnokság első, pénteki versenynapján.






A torna honlapja szerint Pattantyús Ádám és Lakatos Tamás révén kétszer is vezetett a magyar csapat, azonban Kosiba Dániel és Szudi Ádám egyaránt háromjátszmás mérkőzésen maradt alul. A meccset
eldöntő ötödik párharcban Kosiba ismét kikapott 3:0-ra, így Szerbia győzött 3:2-re.

A jövő hét keddig tartó csapatverseny során a magyar férfi együttes a portugálok és a szerbek után a franciákkal találkozik a csoportban.

Mindkét magyar válogatott a 16 csapatos legmagasabb osztályban szerepel, a nők célja a legjobb nyolc közé kerülés, a férfiaké pedig a bennmaradás. A körmérkőzések után a csoportok első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe, onnantól kezdve kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

ASZTALITENISZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, JEKATYERINBURG
FÉRFI CSAPATVERSENY
A-CSOPORT

SZERBIA–MAGYARORSZÁG 3:2
Marko Jevtovics–Pattantyús Ádám 2:3 (–10, 10, 6, –10, –6)
Alekszandar Karakasevics–Kosiba Dániel 3:0 (3, 11, 12)
Pető Zsolt–Lakatos Tamás 0:3 (–9, –4, –8)
Alekszandar Karakasevics–Szudi Ádám 3:0 (6, 3, 6)
Marko Jevtovics–Kosiba Dániel 3:0 (5, 9, 11)

KORÁBBAN
1. FORDULÓ

Portugália–Magyarország 3:0

NŐK, C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Magyarország–Luxemburg 3:2

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58

Asztalitenisz ob: kevés meglepetés született a párosszámokban

Egyéb egyéni
2025.03.21. 22:06

Póta mellett Lei Balázs is indul az asztalitenisz vb

Egyéb egyéni
2025.03.12. 13:13

A paralimpikon Major Endre bronzérmes Lignanóban

Egyéb egyéni
2025.03.10. 11:52

Short track: elégedett lehet a magyar utánpótlás az évadával

Utánpótlássport
2025.03.05. 17:21

A hónap utánpótlásedzője: február jelöltjei

Utánpótlássport
2025.03.05. 08:55
Ezek is érdekelhetik