Sportkrém: Lőrincz Tamás és a dinkák birodalma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.20. 22:16
A Nemzeti Sport pénteki mellékletéből ajánljuk:

Azt túlzás lenne állítani, hogy Lőrincz Tamás mindig is élsportoló akart volna lenni. Sokszor elátkozta azt a napot, amikor a sportgimnáziumba került, de végül örülhet neki, hogy a szülei nem engedték letérni az útról.

„Az első két év maga volt a pokol, amolyan nomád kiképzőtábor. Reggeli edzés, iskola, délutáni edzés, tanulószoba, este fél kilenckor villanyoltás. Mindezt összezárva hatvan másik serdülő fiúval, akiknek a fele teljesen dinka volt. Tiniként dúltak bennünk a hormonok, nem csoda, hogy egy ideig lázadtunk minden ellen, ami ellen csak lehetett. A heti nyolc-kilenc edzés mellett ráadásul ott volt ugye a tanulás is. Az első évben a tanulószobát is igyekeztem elbliccelni, de az egyik edzőnk mindig ott volt a szobában, s ha észrevette, hatszáz guggolás volt a büntetés. Szóval az edzések mellett amolyan mini-alapozáson is átestem. Aztán idővel én is változtam, érettebb lettem, egyre jobban ment a birkózás, nagyszerű edzőink voltak, és a közeget is megszerettem. Emlékszem, egyszer vagy harmincan utaztunk a metrón jegy nélkül, majd miután leszálltunk, bemondták, hogy a kijáratnál ellenőrök állnak. Betömörültünk két tizenötös kupacba, a magas srácok előreálltak, hogy törjék az utat, aztán rohantunk előre, borítottunk mindent a Keletinél…”

Ha kíváncsi arra, Lőrincz Tamás miként sült be a lánykéréssel, meddig tudta testvérét két vállra fektetni, és miért dobálták a magasba részeg fiatalok a siófoki sétányon, lapozzon bele a Sportkrém pénteki számába!

ÉS MÉG

Rajczi Péter háromnaponta takarította az autóját

– Egy pisztolyos férfi miatt lett riporter Egri Viktor

– Thury Gábor: amikor a fradista a Dózsának szurkolt

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik