Olimpia 2024: Hamburg 70 százalékos támogatottságra számít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.12. 11:24
Mintegy 70 százalékos lakossági támogatottságra számít a 2024-es olimpia rendezésére pályázni szándékozó Hamburg sporttanácsának elnöke.

A német kikötővárosban november 29-én népszavazással véglegesíthetik a pályázatot, aminek kapcsán Jürgen Mantell elmondta:„Biztos vagyok benne, hogy az emberek igent mondanak a rendezésre, 70 százalékos támogatottsággal számolok.” november 29-én népszavazással véglegesíthetik a pályázatot, aminek kapcsán Jürgen Mantell elmondta:„Biztos vagyok benne, hogy az emberek igent mondanak a rendezésre, 70 százalékos támogatottsággal számolok.”

Az ellenzők – köztük a NOlympia nevű mozgalom – a szociális hanyatlást, az emelkedő lakbéreket és a szegényebb rétegek kiszorulását hangoztatják.

A Német Olimpiai Bizottság és a hamburgi önkormányzat – akárcsak a többi jelentkező város – szeptember 15-ig véglegesítheti a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) a szándékát a 2024-es játékok megrendezésére.

Hamburg mellett egyelőre négyen jelezték pályázati szándékukat: Budapest, Toronto, Róma és Párizs, de Los Angeles és Baki is fontolgatja a jelentkezést.

A NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.

Legfrissebb hírek

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna párosban is döntős

Tenisz
2025.07.19. 20:57

Bondár Anna döntőbe jutott Hamburgban

Tenisz
2025.07.19. 16:29

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

Női kosár Eb: tovább robognak a litvánok

Kosárlabda
2025.06.19. 19:22

AIPS: a párizsi olimpia és a németországi labdarúgó Eb nyújtotta a legjobb médiakiszolgálást

Egyéb egyéni
2025.05.15. 22:40

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2025.05.10. 23:42
Ezek is érdekelhetik