Universiade: Valkai Ferenc az első magyar érmes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.04. 15:58
null
Valkai Ferenc (jobbra) szerezte az első magyar universiade-érmet a 2015-ös versenyen (Fotó: Marjai Péter)
A dél-koreai Kvangdzsuban zajló universiade első magyar érmese a vívó Valkai Ferenc, aki férfi kard egyéniben végzett a harmadik helyen.

Valkai Ferenc egy franciát, egy japánt, majd egy dél-koreait ütött el a továbbjutástól, utóbbi ellen ráadásul 12:14-ről fordított és így került az elődöntőbe, amivel már bronzérmes is lett, de az orosz junior világbajnok Dmitrij Danyilenko ellen akár tovább is fényesíthette volna a medált.

A 25 éves Valkai – a 2012-es junior világbajnoki aranyérmes csapat tagja – nem élt nagyobb tapasztalatával, „elaludta” a meccs elejét, és csak távolról tudta követni technikás orosz ellenfelét. Keveset mozgott, mintha mindent helyben akart volna megoldani. Így a vége 6:15, de a második universiadéján indult kardozó végül bronzzal utazhat el. Valkai Dél-Koreából egyenesen New Yorkba tér vissza, ahol már két éve közgazdaságtant tanul.

UNIVERSIADE, KVANGDZSU
Férfi kard egyéni: 1. Szong Csun Hun (koreai), 2. Danyilenko (orosz), 3. Valkai Ferenc és Leonardo Affede (olasz). Puy Sebestyén és Csaba Márton Bence a 32 között esett ki.
Női párbajtőr egyéni:
Bossányi-Jung Alexandra, Kolczonay Anna és Mihály Kata kiesett a 32 között.
A vívócsarnokban holnap a női tőr és a férfi párbajtőr egyéni küzdelmeit rendezik meg.

Vízilabda
Nők:
Olaszország–Magyarország 12–7
Férfiak: Magyarország–Ausztrália 8–8

Torna
Sheppard Ryan:gyűrű: 13.700, talaj: 13.700, lólengés: 11.250

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05

Muhari Eszter: Végre bátor voltam, és el mertem engedni

Párizs 2024
2024.07.27. 21:16

Legutóbb bejött, az olimpián is szerencsét hozhat férfi párbajtőrözőinknek?

Párizs 2024
2024.07.26. 16:02

Szilágyi Áron: Ugyanolyan lelkesedéssel utazok ki erre az olimpiára, mint bármelyikre

Párizs 2024
2024.07.25. 22:29

Koch Máté: Miért én féljek? Féljenek az ellenfelek!

Párizs 2024
2024.07.25. 08:20
Ezek is érdekelhetik