Sportkrém: Lékó Péter – rizskonzerv a ventilátor alatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 18:34
A Nemzeti Sport pénteki mellékletéből ajánljuk.

Egy sakknagymester élete csupa játék és mese, gondolhatnánk, ami lehet, hogy így is van, ám mire eljut odáig… Lékó Péter számára igencsak nehéz volt a kezdet.
Egy sakknagymester élete csupa játék és mese, gondolhatnánk, ami lehet, hogy így is van, ám mire eljut odáig… Lékó Péter számára igencsak nehéz volt a kezdet.

„Az osztálytársaim irigykedtek, hogy Puerto Ricóba mehetek, csakhogy nem luxusnyaralásról volt szó, egy lepukkant katonai táborban szállásoltak el minket. A tábor önköltséges része háromcsillagos hotelnek felelt meg, az amerikaiak és a kanadaiak ott szálltak meg, de ami nekünk, a szocializmusból érkező versenyzőknek jutott… Az asztaloknak és a székeknek csak a keretük volt meg, utóbbiakra le sem lehetett ülni, mert lyukas volt a közepük. A szobánkban olyan ventilátor lógott, amely időnként leereszkedett, majd visszaugrott, a versenyre elkísérő édesapám vállalta be, hogy az életveszélyes szerkezet alatti ágyon alszik, szerencsére túlélte. Az ételből pedig csak a konzerveket mertem megenni, ami kimerült a sárgabarackban és a kevés rizsben. Illetve egyszer banánhoz is jutottunk. Szegény édesapámat és egy másik felnőtt kísérőt küldtük el a legközelebbi városba, hogy hozzanak nekünk gyümölcsöt. Reggel indultak, harminc kilométert gyalogoltak a tűző napon, majd szénné égve, este néhány banánnal a kezükben tértek vissza. Mindössze annyit tudtak beszerezni.”

Ha kíváncsi arra, Lékó Péternek miért nincs érettségije, hogyan végződött egyetlen partija a feleségével, és miért nem kell neki GPS a kocsiban, lapozzon bele a Sportkrém pénteki számába!

TOVÁBBI TÉMÁK

– Vaskó Tamás állítja, teljesen megváltoztatta őt a kisfia

– Szabó Gábor emlékei a szombathelyi kapusokról

– Herr Orsolya már Spongya Bob-formájú tortát is tud sütni

Legfrissebb hírek

Magyar 11. és 12. hely a sakkcsapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.14. 16:47

Gledura főszereplésével legyőztük a románokat a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.13. 18:25

Nem bírtunk a görögökkel, de a nők kiütötték Észtországot a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.10. 18:21

Értékes győzelem a szlovének és az olaszok ellen a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.09. 20:12

Négy remi a csehek ellen a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.08. 18:50

Rapporték legyőzték a szlovákokat, megvan a második csapatsiker az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 18:05

Kiütéses győzelemmel javítottak a magyar férfiak a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.06. 18:25

Fölényesen nyertek a magyar nők, de váratlan vereség a nyílt tornán a sakkcsapat Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.05. 18:45
Ezek is érdekelhetik