Sportkrém: A köpködés is zavaró, de van, ami kiborító – Elek Ákos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.09. 21:51
A Nemzeti Sport pénteki mellékletéből ajánljuk.

Elek Ákos Kínában futballozik, és néha egészen megdöbbentő viselkedést tapasztal. De azért tetszik neki az új állomáshelye, főleg, hogy a nyáron a családjával lehet.
Elek Ákos
Kínában futballozik, és néha egészen megdöbbentő viselkedést tapasztal. De azért tetszik neki az új állomáshelye, főleg, hogy a nyáron a családjával lehet.

„Édesanyámék nemrégen voltak kint a testvéremmel, néha bizony elkerekedett a szemük... Az utcai köpködés errefelé a kultúra része, az azért néha még számomra is furcsa. Szerintük mi vagyunk undorítóak, mert egyfolytában nyelünk, ahelyett, hogy köpködnénk – hát, nézőpont kérdése. Vagy éppen ha jönnek veled szemben az utcán, és folyik az orra az illetőnek, simán kicsapja oda eléd a betonra. Ez itt nem téma. Most egyébként itt van a feleségem, és a két gyerkőc is. Ha lemegyünk a parkba sétálni, a helyiek néha úgy néznek a kislányainkra, mintha nem láttak volna még fehér embert. Lépten-nyomon megállítanak bennünket, közös fotókat akarnak készíteni, kérdezősködnek, tátott szájjal álldogálnak körülöttük, vagy csak megsimogatnák a pofijukat. A kínaiak egyébként is odavannak a gyerekekért, hát még aki Európából jött."

Ha kíváncsi arra, Elek Ákos miért tartja Csangcsunt egy hétmilliós falunak, valóban hazavihet-e egymillió eurót, és milyen az előre látott szmogriadó, lapozzon bele a Sportkrém pénteki számába!

TOVÁBBI TÉMÁINK
• Eddig az Adria volt a csúcs, de Kitl Miklós Indiába szeretne eljutni
• Malonyai Péter írása: öttusától a sörtusáig
Szekeres Klára reméli, egyszer a párja is meglepi őt egy harcsapaprikással

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Révész Attila: Az első hatba kerülés a cél a Kisvárdánál; Windecker József: Ha küzdünk, Kolozsváron is lehet keresnivalónk

E-újság
2025.07.16. 23:34

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

E-újság
2025.06.25. 00:58

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2025.06.21. 00:02
Ezek is érdekelhetik