MPB: Szabó László indul az elnöki posztért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.05. 18:32
Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) vezetője indul a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöki posztjáért a szervezet hétfői rendkívüli közgyűlésén.

A FODISZ vasárnapi közleménye szerint Szabót az MPB nyolc tagszervezete, a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Úszószövetség, a Magyar Teniszszövetség, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Magyar Szkanderszövetség, a Magyar Táncsportszövetség, a Magyar Erőemelő-szövetség és a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége is jelölte elnöknek, a sportvezető pedig elfogadta a felkérést.

A 45 éves kommunikációs szakember – aki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának a tagja – öt pontban foglalta össze elnöki programját, melyben többek között szerepel a bizalom helyreállítsa az MPB iránt, illetve a budapesti paralimpiai rendezés szándéka.

Szabó László az MPB hétfői rendkívüli tisztújító közgyűlésén támogatja Szekeres Pál háromszoros paralimpiai bajnok és Kósa Ádám európai képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnökének MPB-elnökségi jelölését.

Az MPB vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, Gömöri Zsolt pedig június 16-án mondott le posztjáról, a főtitkári és sportigazgatói posztra vonatkozó munkaszerződését – az elnöki posztéhoz hasonlóan – június 19-i nappal, közös megegyezéssel szüntette meg. Június 19-e óta Deutsch Tamás alelnök vezeti a szervezetet, az aláírási jogkört pedig Ari Lajos elnökségi taggal közösen gyakorolja.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Magyar Parasport Napja – közösségi együttlét a fogyatékkal élők világának megismeréséért

Egyéb egyéni
2025.02.21. 18:59

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

Magyar Parasport Napja: kajakosok az idei nagykövetek

Egyéb egyéni
2025.02.05. 10:40
Ezek is érdekelhetik